Szemtanúk szerint a huszonkét esztendős, New Yorkból érkezett nő a tömeg szélén állt az istentisztelet közben a felújított zsidó temetőben. Majd egyszer csak a fejéhez kapott, amely vérezni kezdett - mondta Magóné Tóth Gyöngyi történelemtanár, az esemény szervezője.
A fiatal nőt ezt követően kórházba szállították, ahol az orvosok három öltéssel varrták össze a tarkóján keletkezett sebet.
"Ez egy kis város, itt mindenki mindenkit ismer. Ráadásul nem kaptunk előzetes fenyegetést. Rendőrök és polgárőrök is biztosították az eseményeinket. Igaz, ők elsősorban a közlekedés zavartalanságát felügyelték" - mondta Magóné.
A kalocsai rendőrkapitányság nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen, súlyos testi sértés gyanúja miatt. Még nem tudni, megdobták vagy meglőtték-e a lányt. Csak annyi bizonyos, hogy a fiatal, amerikai állampolgárságú nő nyolc napon belül gyógyuló, könnyebb sérülést szenvedett. Jelenleg is tart a nyomozás, orvosszakértőt is kirendeltek az ügyben.
A fején sebesítettek meg egy holokauszt-megemlékezőt Kalocsán
Nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett csütörtökön az az amerikai állampolgárságú fiatal nő, akit a kalocsai holokauszt emléknapok záró rendezvényén lőttek vagy dobtak meg a helyi zsidó temetőben.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.