A minisztérium közleménye szerint a pályázatokat az idén márciusban írta ki a miniszter, a jelölteket személyesen is meghallgatta a bíráló bizottság.
A Közép-Dunavölgyi KÖVIZIG kinevezett igazgatói posztjára három érvényes pályamunka érkezett, a pályázatot Baross Károly, az Észak-Dunántúli KÖVIZIG műszaki igazgató-helyettese nyerte el.
A Közép-Tisza-vidéki KÖVIZIG kinevezett igazgatói posztjára két érvényes pályamunka érkezett. A pályázatot itt Lovas Attila, az igazgatóság addigi műszaki igazgató-helyettese nyerte el.
A Tiszántúli KÖVIZIG kinevezett igazgatói helyére egy pályamunka érkezett. Az új igazgató Bara Sándor, az eddigi megbízott igazgató lett, ő 1975 óta dolgozik ezen az igazgatóságon.
Három új vízügyi igazgató
Három új vízügyi igazgatót nevezett ki Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter, a budapesti és a szolnoki székhelyű környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok vezetői nyugdíjba vonultak, a debreceni központú igazgatóságot pedig közel két éve megbízott igazgató vezette.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.