A januárban megjelent kiírás úgy szólt, hogy az első részben az M3-M30-M35-M7-M0 autópályákra 21 darab, míg a második részben az M5-M6 autópályákra 10 darab fixen telepített automatikus sebességmérőket kell felszerelni és üzemeltetni. Mindkét résznél a darabszám 40 százalékkal több lehet. Az összességében legelőnyösebb ajánlat lett volna a nyertes.
Az első forduló értékelésekor - amikor a jelentkezők ajánlattételi alkalmasságát kellett elbírálni - az ajánlatkérő kizárta a tenderből a Siemens Zrt.-t valamint az NJL Konzorciumot (az NJL Kft. és Szenzor Kft. közösen indult). A Siemens esetében az volt az indok, hogy az alvállalkozójának a nettó árbevétele az előző két évben nem érte el az ajánlatkérő által meghatározott mértéket, a konzorciumnál pedig a Szenzor árbevétele maradt alatta annak.
A kiíró nettó 500 millió árbevételt határozott meg minkét részre pályázó vállalkozókra. Az eljárás során feltett kérdésre válaszolva az ajánlatkérő - szemben a felhívással - azt közölte, hogy a közösen pályázóknak, valamint a 10 százaléknál többet teljesítő alvállalkozóknak külön-külön kell elérniük az előírt árbevételt.
A két ajánlattevő ezt kifogásolva fordult a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz, az NJL Konzorcium még kifogásolta azt is, hogy az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. ajánlatát miért fogadta be az ajánlatkérő, amikor az több szempontból előnyösebb helyzetben van a külsős ajánlattevőkhöz képest, illetve a munkák végzéséhez szükséges forgalomterelés engedélyezésekor hatóságként jár el.
A döntőbizottság az első kifogást elfogadta. Az eljárás során feltett kérdésre ugyanis mást válaszolt az ajánlatkérő, mint ami a felhívásban szerepelt, ezt pedig tiltja a közbeszerzési törvény. A kiírás szerint a konzorciumi tagoknak, illetve a fő- és alvállalkozónak együtt kell produkálnia az előírt árbevételt, nem pedig külön-külön. Ezért határozott úgy a döntőbizottság, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság - a kizárt ajánlattevők bevonásával - értékelje újra a tendert.
A döntőbizottság ugyanakkor nem talált elég okot arra, hogy ki kelljen zárni az ÁAK-t ebből a közbeszerzésből.
A május 18-án hozott, de csak most közzétett határozat megtámadható a bíróság előtt.
Újra kell értékelni a trafipax tendert
Az Országos Rendőr-főkapitányságnak a hét autópályán elhelyezendő sebességmérő műszerekre kiírt tárgyalásos közbeszerzést újra kell értékelnie, miután jogellenesen zárta ki abból az NJL Konzorciumot és a Siemens Zrt.-t - a határozat a Közbeszerzési Értesítő legutóbbi számában jelent meg.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.