Egy éve nincs elnöke a Legfelsőbb Bíróságnak, és érdemi párbeszéd nélkül egy lépést sem fogunk előbbre jutni ebben a nagyon fontos kérdésben - írta aközleményében Dávid Ibolya, az MDF elnöke. Úgy fogalmaz: "Ma a politika megalázó játékot űz az igazságszolgáltatás legfőbb intézményével. Tarthatatlan, hogy az államfő nem veszi komolyan az Országgyűlést, nem hajlandó szóba állni és egyeztetni a pártokkal, és szégyen az is, ahogyan a tegnapi események után az MSZP és a Fidesz gyerekes módon egymást vádolja hazugsággal." Ezek a folyamatok nem csupán az igazságszolgáltatás működésében okoznak károkat, de az Országgyűlés egyébként is megtépázott hitelességét "taszítják további mélységekbe" - mutat rá a pártelnök.
Dávid Ibolya szerint a magyar igazságszolgáltatás és az Országgyűlés szégyene, ami a Legfelsőbb Bíróság elnökéről szóló szavazások körül történik, ez az állapot komolyan veszélyezteti a jogállam egyik legfontosabb alapintézményének hatékony működését. Az igazságszolgáltatás hatékony működéséért "legfőbb ideje lezárni ezt a dackorszakot, és ideje tisztességes, szemtől szembeni párbeszédbe kezdenie az államfőnek és a parlamenti erőknek" - olvasható a kommünikében.
Hétfőn ismét nem választotta meg az Országgyűlés Baka Andrást a Legfelsőbb Bíróság elnökének, annak ellenére, hogy a két nagy frakció támogatásáról biztosította a jelöltet. Az eredménytelen titkos szavazás után a Fidesz és az MSZP egymást vádolta hazugsággal, a köztársasági elnök pedig azt mondta: meg kell gondolni, mi értelme van újra jelölni főbírót egy ilyen parlamentnek. Baka Andrást, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának korábbi magyar bíráját Sólyom László államfő először 2008 májusában jelölte erre a posztra, de a jelölt akkor sem kapta meg a megválasztásához szükséges kétharmados parlamenti támogatást. Ezzel a szavazással együtt az elmúlt több mint egy év során az Országgyűlés már negyedik alkalommal nem tudott új főbírót választani.
A szocialisták frakcióvezetője, Mesterházy Attila kedden bejelentette, hogy az MSZP-frakció nyílt levélben kéri Sólyom Lászlót, jelölje újra Baka Andrást a Legfelsőbb Bíróság elnökének. Az MSZP-frakció Baka Andrást pedig arra kéri, hogy vállalja a jelöltséget - ismertette a dokumentum tartalmát sajtótájékoztatóján a politikus. Hozzátette: remélik, hogy a levélben megfogalmazottakhoz csatlakozik a többi frakció is. Mesterházy Attila közölte, a képviselőcsoport továbbra is támogatja Baka Andrást, és a maguk részéről garantálják is a jelöltről szóló következő szavazás eredményességét.
Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője az MTI megkeresésére kedden azt mondta, nem született még döntés a Legfelsőbb Bíróság elnökének jelöléséről.
Egyeztetést kezdeményez az MDF Sólyom és a pártok között
Az MDF szerint Sólyom László köztársasági elnöknek a parlament nyári szünete előtt új jelöltet kellene állítania a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára. A párt azt javasolja, hogy az államfő és a parlamenti pártok vezetői még júniusban egyeztessenek a poszttal kapcsolatos álláspontjukról, vitassák meg aggályaikat, elvárásaikat.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.