Vasárnap túlnyomóan derült, napos idő várható, csapadék nem lesz. Napközben az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11 fok között alakul, de északkeleten néhány fokkal hűvösebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 24 és 28 fok között valószínű.
Vasárnap estig a Kárpát-medence időjárását egyre inkább az említett anticiklon határozza meg. Sok lesz a napsütés; a kissé hűvös éjszaka után vasárnap erősödik a nappali felmelegedés.
Derült idő várható, futó zápor előfordulhat
Szombaton délnyugaton és északkeleten időnként erősebben megnövekszik a felhőzet és ott egy-egy futó zápor is lehet - jelenti az Országos Meteorológiai Szolgálat
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.