Az egyik intézkedő rendőrnek a fegyverét erőszakkal elvették az olaszliszkai randalírozók. A pisztolyt a férfi csak azt követően dobta el, hogy a másik rendőr könnygázspray-vel a szemébe fújt - mondta a megyei főügyészség szóvivője. Martossy György közölte: a Miskolci Városi Bíróság a randalírozók egyikét egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte.
A rendőrök egy verekedés helyszínére mentek ki, majd az ott tartózkodókat távozásra szólították fel. Az egyik férfi, akinek a nadrágzsebében kés volt, megindult a járőr felé, és fenyegetőzni kezdett. A kést a rendőrök elvették tőle, ám mielőtt sikerült volna megbilincselni, a férfi élettársa és 15 éves fia rájuk támadt, és kutyáikat is rájuk uszították. A férfi időközben kiszabadította magát, az egyik rendőrt a földre lökte, fegyvertáskájából kihúzta annak pisztolyát, és ráfogta a rendőrre. A járőr társa ezt követően könnygázspray-vel lefújta a férfit, aki eldobta a fegyvert.
A gyanúsítottat és fiát a rendőrök előállították, ellenük csoportosan és felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult eljárás.
Rendőrökre támadtak Olaszliszkán
Rendőrökre támadt több ember a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán, a gyanúsítottakat őrizetbe vették. A június 9-én történt eseményekről pénteken tájékoztatta az ügyészség az MTI-t.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.