Az LMP szerint fennáll a gyanú, hogy a vállalkozás bevételi adatainak manipulálásával megkárosítja a fővárosiakat.
Az MTI-nek küldött háttéranyagban az áll: cégbírósági adatok szerint a kft. éves bevétele 2006-ban 4,7 milliárd, 2007-ben pedig 5,6 milliárd forint volt. Ezzel szemben - mint írták - a parkolási díjak emeléséről szóló döntés-előkészítő anyagban 2006-ra 3,5, 2007-re pedig 3,8 milliárd forint bevételt jelöltek meg.
A párt szerint a társaság azért manipulálta a bevételi számokat, mert így akarta keresztülvinni a parkolási díjak emelését, illetve azt a látszatot akarta kelteni, hogy a bevételekből több pénzt utalnak vissza az önkormányzatokhoz.
Mivel a közterületi parkolási bevételek közérdekű adatok, ezek hamisítása pedig bűncselekmény, az LMP feljelentést tett - olvasható a közleményben. Hozzátették: nem csak a felelősségre vonás a céljuk, szeretnék a közpénzek kezelése körüli átláthatatlanságot "felszámolni". Tudni szeretnék, hogy az autósoktól mennyi pénz folyik be magáncégekhez és mennyi a "közösbe", valamint azt is: miként alakul a parkolási pénzek felhasználása.
Feljelentette a Centrum Parkoló Kft-t az LMP
Feljelentette a Centrum Parkoló Rendszer Kft-t a Lehet Más a Politika (LMP) közérdekű adat meghamisítása miatt - közölte a párt pénteken.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.