A korábban kiszivárgott eredményekkel képest szerint mások a kialakult szavazati arányok: az MTI jelenlegi információi szerint 48 igen, 19 nem és 5 érvénytelen szavazattal született meg ez a döntés. Az ülésen nem jelent meg a három képviselő.
Herényi Károly, az MDF politikusa május 13-án közölte: Hock Zoltán, Katona Kálmán és Pettkó András "törölték magukat" az MDF soraiból, mert a választmány csaknem kilencven százalékos többséggel hozott, egyértelmű kötelezése ellenére sem jelentek meg, vagy adtak pozitív nyilatkozatot a tervezett, de végül kudarcba fulladt frakcióalakításról. Herényi szerint az alapszabály minden, a parlamentbe bejutott MDF-es képviselőt kötelez arra, hogy a párt frakciójának tagja legyen. Mindezek után Pettkó András az MTI-nek azt mondta: Hock Zoltánnal és Katona Kálmánnal készek voltak a frakció újjáalakításáról szóló tárgyalásra. Pettkó András akkor azt is mondta: szerinte az országos választmánynak a joga megállapítani, hogy fennállnak-e azok a körülmények, amelyek alapján bárkit is ki kell zárni az MDF-ből, vagy törölni kell onnan.
Bokros Lajos hétfőn egy nyilatkozatában azt mondta, hogy az volna a tisztességes, ha elhagynák az MDF-et azok, akik a párt jelenlegi irányvonalával nem értenek egyet. "Azoknak, akiknek az az érdekük, hogy az MDF előretörését hátráltassák, mi keresnivalójuk van a pártban?" – tette fel a kérdést Bokros Lajos, aki szerint a választások után meg kell szűnnie "a belső ellenzék aknamunkájának", és a tagságnak fel kell sorakoznia "a Dávid Ibolya vezette vonal" mögé.
MDF: jóváhagyták Hock, Katona és Pettkó kizárását
Az MDF országos választmánya jóváhagyta Hock Zoltán, Katona Kálmán és Pettkó András pártból való kizárását - értesült az MTI a szerda délutáni ülés egyik tagjától.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.