A négy város helyi védelmi bizottságához tartozó, a környéken lévő települések nagy részén pusztított a tornádószerű, jégesővel is kísért vihar - mondta Seszták Oszkár, a testület vezetője, aki egyben a megyei önkormányzati közgyűlés fideszes elnöke.
A rendkívüli ülésen a bizottság megbízta Pernyák Sándor ezredest, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetőjét, hogy koordinálja az ideiglenes helyreállítást, elsősorban a megrongálódott, vagy tönkrement lakóépületek fóliázását, illetve az érintett lakók szükség szerinti elhelyezését, ellátását.
Pernyák Sándor az MTI munkatársának érdeklődésére elmondta: vasárnap késő estig 22 településről több mint 2600 lakóépület megrongálódását jelentették be, de még mindig érkeznek jelzések. Emellett megrongálódott 44 önkormányzati és 2 egyházi épület is. Az érintett településeken jelenleg 230 tűzoltó dolgozik a tető nélkül maradt, vagy megrongálódott tetejű épületek fóliázásán. A szabolcsi tűzoltóknak jelenleg Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Pest megyei kollégáik segítenek a munkálatoknál.
Az ezredes arról is beszámolt, hogy a nyírbogdányi művelődési házban helyezik el ideiglenesen a lakásukat elhagyni kényszerülő embereket, összesen 150 fekvőhelyet készítenek elő. A védelmi bizottság vasárnap esti határozata értelmében a szabolcsi katasztrófavédelmi szervezet, az érintett települések polgármesterei által jelzett igényeket figyelembe véve, részt vesz a szükséges helyreállítási anyagok biztosításában is.
Emellett az igazgatóság a települések önkormányzati vezetőit tájékoztatja a vis maior keret felhasználásának lehetőségéről és szabályairól. A bizottság felkérte Szepesi István dandártábornokot, a megyei rendőr-főkapitányság vezetőjét, hogy a károsult településeken rendeljen el fokozott járőrszolgálatot.
Felkérés történt arra is, hogy a rendőrség ideiglenesen zárja le a forgalom elől Nyíregyházán a Sóstói út Csalóköz és vasúti felüljáró közötti szakaszát, ahol a vihar sok fát döntött az útra az erdőből. A bizottság intézkedést kért az E.ON Hungária Zrt.-től az áramellátás mielőbbi helyreállítására; a cég éjfélre ígéri a javítási munkálatok befejezését.
A mezőgazdasági ültetvényekben keletkezett károk felmérésére a térségi szakigazgatási hivatal vezetőjét kérte fel a bizottság, amely hétfő délelőtt tartja következő ülését, s addig a megyei védelmi titkárság összesíti a keletkezett károkat, amelyeket a vasárnap délutáni vihar okozott Szabolcsban.
Négy szabolcsi körzetben jelentősek a viharkárok
Négy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei körzetben, Tiszavasvári, Nyíregyháza, Kisvárda és Vásárosnamény térségében okozott jelentős károkat a délutáni nagy erejű vihar - hangzott el a régió védelmi bizottságának rendkívüli ülésén Nyíregyházán vasárnap késő este.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.