A köztársasági elnök arra kérte a bejutott képviselőket, működjenek együtt Magyarország, a magyar nemzeti érdekek érvényesítéséért az Európai Parlamentben, és jó munkát kívánt nekik.
A köztársasági elnök megköszönte, hogy ilyen sokan elmentek szavazni és kifejezték akaratukat. Mint mondta, a 2 millió 880 ezer választópolgár sokat jelent, különösen, ha összehasonlítjuk a környező országok ennél jóval alacsonyabb részvételével.
Sólyom László megköszönte a választási szervek munkáját, hogy az ország több megyéjét érintő vasárnapi vihar ellenére is lebonyolították a választást.
A köztársasági elnök közölte: szívből gratulál azoknak a képviselőknek, akiket a határon túli magyar szervezetek juttattak be az EP-be.
Szigeti Péter, az OVB elnöke azt közölte, törvényes keretek között zajlottak a magyarországi európai parlamenti választások.
Jelezte ugyanakkor, hogy a jogállami rendszernek megfelelően a jogorvoslati fórumok nyitva vannak, ezért meg kell várni, amíg az eredmény jogerőre emelkedik.
Az OVB elnöke, valamint Varga Zoltán önkormányzati miniszter is köszönetet mondott a választást lebonyolító szerveknek.
Sólyom: világos és kétségbevonhatatlan az eredmény
A választás eredménye világos és kétségbevonhatatlan - mondta Sólyom László köztársasági elnök az Országos Választási Központban vasárnap este, az európai parlamenti (EP) választás előzetes eredményét bejelentő sajtótájékoztatón.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.