A szakember hozzátette: azt, hogy miként tárgyal erről a kérdésről a mai társadalom, jól feldolgozza a nemrég indult anBlokk című folyóirat legfrissebb száma. Közlése szerint a folyóirat nem a személyiség középpontba állításával mutatja be, miként lett a pártállami rendszerben valakiből ügynök. Megállapítja, hogy napjainkban háromféle társadalmi hozzáállás létezik az ügynökké vált emberekkel kapcsolatban: elítélik őket, felmentik, vagy az egyes közösségek egyénre való hatását figyelembe véve megmagyarázzák a titkosszolgálatba való belépés okát.
Kitért arra, hogy az ügynökkérdés a mai napig egyet jelent a "sötét, titokzatos, fedett múlttal", amelynek feltárása elé "akadályok tornyosulnak". A pártállami titkosszolgálati múlt feltárása ugyanakkor feladata kellene, hogy legyen a politikának, a törvényhozásnak és az igazságszolgáltatásnak, valamint erkölcsi következtetéseket is le kellene vonni a történésekből - fejtegette Rainer M. János. A mai magyar közéletben az ügynökmúlt feldolgozásában véleménye szerint nem helyes, hogy "a lelepleződött ember celebritássá válik, a társadalomban rokon- és ellenszenvet keltenek irányukban, majd az egészet elfelejtik".
Ezzel szemben a folyóirat bemutatja, hogyan vált Borsányi László - a későbbi indiánkutató, kulturális antropológus - ügynökké. Újdonság a kiadványban, hogy a ma már nyugalmazott egyetemi tanár elmondhatta véleményét, személyes történetét arról, miként szervezte be őt a belső reakciót elhárító állambiztonsági szolgálat és milyen jelentéseket várt tőle több évtizeden keresztül a rendszer - mondta a történész.
Rainer M. János szólt arról is, hogy Borsányi László Fung György fedőnéven adta tartótisztjeinek jelentéseit, miután megzsarolták: ez esetben nem ítélik el bírósági perben azért, mert társaival együtt részt vett egy indián életmódot követő, az akkori társadalomból kivonuló csoportosulásban, amelyben a rendszer potenciális ellenséget látott. Ugyanakkor ügynökké válása esetére azt is megígérték neki, hogy elvégezheti az egyetemet, és az indiánok életmódját lakóhelyükön, életközelben, tudományos módszerrel kutathatja az állam beleegyezésével. Ennek hatására adta be derekát és lett ügynök Borsányi László - magyarázta a történész.
A lap még abból a szempontból is vizsgálja ezt az ügyet, hogy mennyire igényelt másféle módszereket az indiánok helyszíni megfigyelése és az ügynöki tevékenység során végzett megfigyelés - tette hozzá.
Rainer M.: nem jó, hogy a leleplezett ügynök celebbé válik
Az ügynökkérdés nem csak a múlt része, sok köze van a jelenhez, mert rendszeresen beszélünk róla - mondta Rainer M. János történész, az 1956-os Intézet főigazgatója pénteken Budapesten, az Ünnepi Könyvhét pódiumbeszélgetésén.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.