Az április 5-i, az MSZP legutolsó, miniszterelnököt váltó kongresszusa előtt már elhangzott, hogy az EP-választást követően újabb, magas szintű pártösszejövetelt kell tartania a szocialistáknak. Az MTI úgy tudja, hogy bár a hivatalos meghívókat még nem postázták, az már eldőlt: nem kongresszust, hanem pártértekezletet tartanak. A tervezett napirendről egyelőre annyit tudni, hogy a következő időszak politikai feladatait vázolják majd, személyi kérdésekről a rendezvény jellegéből adódóan nem lehet szó.
Több szocialista politikus azt mondta az MTI-nek, hogy a pártértekezlet amolyan "kibeszélő show" lesz, azaz a meghívottaknak lehetőségük lesz az elmúlt két kongresszus óta eltelt idő alatt történteket megvitatatni.
Az MSZP rövid időn belül két kongresszust is tartott: március 21-én Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette lemondását a kormányfői posztról; két héttel később pedig Bajnai Gordont helyette miniszterelnökké, Lendvai Ildikót pedig pártelnökké választották a küldöttek.
Az MSZP "kibeszélő show"-t tart
Július 4-én, az Európa Parlamenti (EP) választások után egy hónappal tart pártértekezletet az MSZP - tudta meg az MTI szocialista forrásból.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.