Az ügy előzménye, hogy a XI. kerületben május 20-ától bizonyos vendéglátóhelyeken alkoholtilalom lépett életbe, amely ugyan nem vonatkozik például többek között a benzinkutakra, a bevásárlóközpontokra és a szabadtéri zenés szórakozóhelyekre, azonban a kisebb kocsmákban és kávézókban nem lehet alkoholt árulni este 10-től reggel 6-ig.
A tilalom értelmében a kollégiumi klubokban sem lehetett alkoholt árulni este 10 óra után, ez azonban tiltakozást váltott ki az egyetemisták között, a Műegyetem hallgatói önkormányzata pedig békés tiltakozást is szervezett a rendelet e passzusának megváltoztatásáért.
A pénteki békés demonstrációra 2-300 hallgató érkezett a Kosztolányi Dezső térre. Onnan átvonultak az újbudai önkormányzathoz, ahol a 10 órától ülésező képviselő-testület első napirendi pontként tárgyalta a rendelet módosítását.
Az ülésen a 38 képviselőből jelenlévő 21 egyhangúlag támogatta azt a technikai változtatást, hogy a kollégiumokat is bevonják a szálláshelyek körébe, ezzel ugyanis a kollégiumi klubokban este 10 óra után is lehet szeszes italt árusítani.
A testületi ülésen Bohák András, a Műegyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke elmondta, az egyetemisták a rendelet módosítása nélkül is tudnának italozni. A jogszabály nem is ezt akadályozza valójában, hanem a közösségi életben okoz törést. A módosításról szóló döntést a kint várakozó fiatalok nagy tapssal és "köszönjük!" felkiáltással üdvözölték.
Ihatnak az egyetemisták Újbudán
Mentesülnek a kollégiumi klubok az alkoholtilalom hatálya alól a XI. kerületben az újbudai képviselő-testület mai döntése értelmében. A tilalomról szóló rendelet módosítását 200-300 egyetemista várta az önkormányzat épülete előtt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.