A liberális politikus annak kapcsán írta levelét, hogy Dávid Ibolya, az MDF elnöke többször is elmondta: rossz szemmel nézi, ahogy a két nagy párt "a Jobbik érdekében kampányol", soha nem látott kampányt folytat a radikálisok Európai Parlamentbe juttatásáért.
Horn Gábor levelében hangsúlyozza: Dávid Ibolya igazságügyi miniszterségét MIÉP-es szavazatok segítették. Miniszterként sem érezte fontosnak, hogy fellépjen a labdarúgó-pályákon tapasztalható dühöngő antiszemitizmus ellen, 2006-ban pedig az MDF tucatnyi helyen indított közös önkormányzati képviselőket a nyíltan szélsőjobboldali Jobbikkal - teszi hozzá.
A liberális politikus úgy fogalmaz: az MDF elnöke szerint fel van fújva a probléma a szélsőségesek megerősödése kapcsán, miközben a vezető európai újságok címlapjain szerepel a magyar szélsőjobboldal erősödése.
Horn felteszi a kérdést a pártelnöknek: nem veszi észre, hogy most ugyanazok az árpádsávosok, ugyanazon ideológia alapján masíroznak, félemlítenek meg embereket és készülnek a parlamentbe, mint 70 évvel ezelőtt?
Az MDF mindeközben csak azzal van elfoglalva, hogy azt a demokratikus pártot szidalmazza, amelyik ki meri mondani, hogy ebből elég - emeli ki Horn Gábor. Szerinte ha Dávid Ibolya komolyan gondolja, hogy az SZDSZ a felelős a szélsőségesek megerősödéséért, akkor szavai szerint a pártelnök nem ismeri a magyar valóságot "és ez komoly aggályokat vet fel politikai ítélőképességével kapcsolatban". "Ha viszont csak kampányfogásnak szánta vádjait, felszólítom, hogy kérjen bocsánatot" - teszi hozzá Horn.
Az SZDSZ nekiugrott az MDF-nek
Az MDF 1998 és 2002 között egy olyan kormánykoalíciónak volt a tagja, mely hol burkoltan, hol nyíltan együttműködött a nyíltan antiszemita MIÉP-pel - hívja fel a figyelmet Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnöke Dávid Ibolya MDF-elnöknek küldött levelében.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.