Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) nagy többséggel elfogadta saját hivatalának előterjesztését, ebben az szerepel, hogy nem látják indokoltnak az egyenként 1,8-1,9 milliárd forintra rúgó éves díjak csökkentését. Az összeg emelésére korábban javaslatot tevő Tirts Tamás KDNP-delegált pedig visszavonta indítványát - mondták. A két országos kereskedelmi televízió már harmadszor kérte műsorszolgáltatási díjának csökkentését.
Tímár János (SZDSZ) visszavonta a teljes díjrendszert átszabó javaslatát, amely szerint az RTL Klubnak 1,25 milliárd, a TV2-nek mintegy 930 millió forintot kellett volna évente fizetnie. Ezt követően már csak Ladvánszky György (MSZP) kezdeményezése volt az ORTT asztalán. Ebben az szerepelt, hogy felezzék meg a fizetendő összeget.
Ma már szóba sem került az RTL és a TV2 díjcsökkentése
Formálisan is lekerült a médiahatóság napirendjéről a két országos kereskedelmi televízió koncessziósdíj-csökkentésének ügye - közölték testületi tagok a szerdai ülés után.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.