"Orbán úr nem Magyarország. A Szlovák Köztársaság kormányának a Magyar Köztársaság kormánya a partnere. Ugyanakkor természetesen észrevesszük ezeket a hangokat, amelyeket potenciálisan nagyon veszélyesnek és bizonytalanságkeltőnek tartunk, reagálunk rájuk, de a hivatalos szlovák-magyar kapcsolatokat ebben a szakaszban nem terheljük velük, ez nem a szlovák-magyar kapcsolatok terepe" - jelentette ki Miroslav Lajcák szerdai sajtóértekezletén Pozsonyban.
A miniszter szerint Pozsony szükségét érzi annak, hogy felhívja Európa figyelmét a Fidesz elnökének nyilatkozataira, amelyek "nem tartoznak a 21. századi Európa kultúrájába". Lajcák úgy véli: a szlovák-magyar államközi kapcsolatok jók, s az Orbán-ügy nem fogja befolyásolni a két miniszterelnök, Robert Fico és Bajnai Gordon budapesti találkozóját sem, amelyre a tervek szerint június végéig kerül sor.
A miniszter elmondta: utasította a budapesti szlovák nagykövetet, hogy vegye fel a kapcsolatot Orbán Viktorral, és személyesen tolmácsolja neki a pozsonyi kormány álláspontját esztergomi kijelentéseivel kapcsolatban. A találkozóra azonban eddig nem került sor. - Orbánnak vagy nem volt mersze, vagy nem volt ideje a találkozóra - jegyezte meg Lajcák.
Lajcák: Orbán úr nem Magyarország
A szlovák külügyminiszter, Miroslav Lajcák szerint Orbán Viktor kijelentései nem terhelik a hivatalos szlovák-magyar kapcsolatokat.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.