A demonstráló férfi elmondta, az önkormányzat gazdasági bizottsága 2004-ben kétmillió forintot és egy cseretelket ajánlott fel jóvátételként, amit ő elfogadott volna, de a jogi bizottság megállította az ügyet, mert a telken a vízműnek is volt egy tisztázatlan nyomvonalú vezetéke. Amíg volt pénze, albérletben lakott, most egy viskóban él a telken. Feleségét az idegi megpróbáltatások miatt leszázalékolták és elvált tőle, az építőanyag tönkrement.
Legutóbb zárt ülésen foglalkozott az üggyel az önkormányzat. Több képviselő a nyilvánosság kizárásával elismerte, hogy az önkormányzat hibázott, mert a földhivatali nyilvántartás hibás volt, ezért még százmilliós kártérítési összeg is szóba került. Az MTI birtokába került jegyzőkönyv szerint egyikük így fogalmazott: "ha én most (...) Gallyas Sámuelnek a helyében lennék, én ide láncolnám magam a főbejárathoz".
Gallyas Sámuel korábban jogerős építési engedélyt kapott egy 670 négyzetméteres telekre, amiről később kiderült, hogy csak 420 négyzetméteres, mert egyik felén önkormányzati út húzódik, amit a városháza nem jelentett be a földhivatalnak. Másik oldalán pedig egy nagynyomású vízcső, amely a közműtérképeken nem szerepelt.
Az ügyben évekig tartó pereskedés kezdődött, miután a károsultnak a város egy cseretelket és kétmillió forintot kínált, majd visszavonták az ajánlatot. A képviselő-testület csak négy év múlva, a bírósági tárgyalások várható eredményétől tartva kezdett foglalkozni az üggyel, 19 millió forintos kártérítést és peren kívüli egyezséget ajánlva.
Ezt Gallyas Sámuel nem fogadta el, mert a bíróság életének, családjának széthullása miatt nem jogerősen 25 millió forintot ítélt meg. A férfi elmondta, szerinte ötvenmillió forintos a kára, de csak egy telket szeretne kapni és annyi pénzt, amiből a házát mai áron felépítheti.
Sérelmezte, hogy az évekig tartó tárgyalások alatt cigánysága miatt semmibe vették, amikor két fiát is kitaníttatta, egyikük mérnök, másik újságíró lett Legutóbbi ajánlatnál az önkormányzat egyik képviselője vagyonosodási vizsgálattal fenyegette meg, hogy miből telt neki évekig albérletre.
"Az ügyben új eljárásra kerülhet sor, mivel a győri ítélőtábla hatályon kívül helyezte a bíróság kártérítésről szóló ítéletét" - mondta a tatabányai képviselő-testület ügyrendi bizottságának elnöke, Partali László, aki hozzátette, személyesen még nem olvasta az erről szóló végzést.
Tönkrement élete miatt tüntet egy férfi a városháza előtt
Öt éve nem tudja felépíteni házát egy tatabányai roma férfi, mert az adásvételnél telekként kapott meg egy önkormányzati utat; Gallyas Sámuel emiatt kedden egy táblával tüntetett a polgármesteri hivatal előtt; tiltakozását péntekig folytatja.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.