Bajnai Gordon miniszterelnök emlékeztetett arra: Magyarország - sokszor nagyon fájdalmas döntésekkel - a következő két évben mintegy 1300 milliárd forintot takarít meg annak érdekében, hogy az ország stabilitását helyreállítsák. Úgy látja, ez a stabilitás, és vele együtt a bizalom is kezd visszatérni. Példaként a forint erősödését, vagy a Magyarország csődkockázatát tükröző kamatok csökkenését említette. Szerinte csökkentek a Magyarországgal kapcsolatos külföldi félelmek is. A bizalom törékeny, csak akkor tudjuk megtartani, ha végigmegyünk az úton - hangoztatta a miniszterelnök.
Bajnai Gordon hozzátette: a bizalom további erősítésében közös a felelőssége a kormánynak, az ellenzéknek és mindenkinek, "aki Magyarország nevében beszél". Csak akkor tudjuk stabilizálni kezdeti eredményeinket, ha Magyarország megbízható, kiszámítható, a józan ész politikáját követő országnak látszik majd kívülről és belülről is - fogalmazott.
Felhívta a figyelmet arra: a kormány a fájdalmas lépések mellett a családok és a munkanélküliek védelmében, illetve megsegítésére is hozott intézkedéseket. Ide sorolta a szolidaritási csomagot, amelynek elemeit szerdán tárgyalja a kormány. Arra a kérdésre, miért megy el szombaton - kampánycsend idején - az MSZP választmányának ülésére, azt válaszolta: fő célja az, hogy elmondja, milyen eredményei voltak eddig a kormányzásnak.
A kormányfő közölte: arról is beszél majd, hogy egy út elején vannak; a fájdalmas intézkedéseken túljutottak, a következő időszakban pedig a növekedés alapjainak letételére kell koncentrálni. Ehhez fogom a támogatásukat kérni - mondta.
Bajnai Gordon szerint ezt nem befolyásolja, hogyan szerepel az MSZP az európai parlamenti választásokon. Az EP-választások nem a kormány tevékenységéről szólnak, hanem arról, kik képviseljék majd az országot Brüsszelben.
Álláspontja szerint az elmúlt időszak mutatta meg igazán a magyarok számára, mennyire fontos, hogy az ország az Európai Unió tagja, és mennyire nem mindegy, hogy ott hogyan képviselik az érdekeit.
Bajnai: válságban kétszer olyan gyorsan telik az idő
Bajnai Gordon szerint válságban kétszer olyan gyorsan telik az idő, ezért úgy gondolja, hogy ötven nap után már időszerű értékelést tartani a kormány tevékenységéről. A kormányfő az RTL Klubnak kedden adott nyilatkozatában azt mondta, a "cselekvés kormánya" ez idő alatt nagyon sok lépéssel igazolta, hogy Magyarország számára van jobb út, mint amin korábban haladt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.