Múlt pénteken ismét leállt az ügyfélkapu, az állampolgárok számára elérhetetlen volt a rendszer - emlékeztet a párt országgyűlési képviselője. Mint Nyitrai Zsolt közleményében írja, mindez olyan időszakban történt, amikor a polgároknak számos határidős céges ügyet kellene intézniük a rendszeren keresztül.
A Fidesz szerint a központi rendszerekkel kapcsolatos közbizalom fenntartása fontos törekvés, ám rövid időn belül több olyan hiba is történt, ami csökkenti az állampolgároknak e rendszerekbe vetett bizalmát. Ilyen volt az Ügyfélkapu februári zavara és az OEP rendszerének meghibásodása - szögezi le Nyitrai Zsolt.
Az infokommunikációs államtitkárság sajtóirodája arról tájékoztatta pénteken az MTI-t, hogy helyreállt a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer működése, amelyben zavarok léptek fel pénteken délelőtt.
Közleményük szerint a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszerben "az egyik alapszoftver nem várt működéséből" adódott a hiba, amit az üzemeltető gyártói támogatással sikeresen elhárított. Mint írták, a hiba keletkezése során biztonsági probléma nem volt, adatok nem vesztek el. A műszaki hiba elhárítása után a kormányzati portál és az ügyfélkapu szolgáltatásainak működése helyreállt.
Bizottság elé citálná Baját a Fidesz az ügyfélkapu miatt
A Fidesz Baja Ferenc infokommunikációért felelős államtitkár meghallgatását kezdeményezi az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottsága előtt az ügyfélkapu ismételt leállásával kapcsolatban - tudatta közleményben Nyitrai Zsolt, a párt szakpolitikusa.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.