A PM reagálásában az olvasható, hogy a pártvezető kijelentésével ellentétben az állam kölcsönt nyújtott a pénzintézeteknek, s nem odaadta nekik a 600 milliárd forintot. A kölcsönt kamatostul vissza kell fizetniük - tették hozzá. "Továbbá nincs szó a Bajnai-programban meghirdetetteken túl további kiadáscsökkentésről, megszorításról" - írták a közleményben.
A jelenlegi válság mind Magyarországon, mind a világ számos országában bebizonyította, hogy jóval hatékonyabb, szigorúbb pénzpiaci felügyeletre van szükség a bankrendszer stresszektől mentes működése érdekében. A kormány és a felügyelet is azon dolgozik, hogy a megnövekedett követelményeknek megfeleljen - olvasható a közleményben.
Orbán Viktor a Syma csarnokban arra hívta fel a figyelmet: úgy módosították a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött szerződést, hogy hatszázmilliárd forintot adjanak oda a bankoknak. Azt mondta, ami pénzt elvesznek az emberektől, átjátsszák a bankoknak, az MSZP és a milliárdosok paktumot kötöttek az emberek feje felett. Ki fog derülni, hogy a kormány szerint a PSZÁF-ot össze kell vonni a nemzeti bankkal - tette hozzá. Az IMF-szerződés módosításáról azt mondta, fehéren feketén ott van, hogy 180 milliárdos újabb megszorítás készül, amelyet az önkormányzatoktól, a városoktól és falvaktól akarnak elvenni, "mert csődbe akarják kergetni az önkormányzatokat." Kijelentette, hogy az általa említett korszaknak az önkormányzatok a vesztesei, mert meghaladja a 800 milliárd forintot az a veszteség, amelybe a kormány "belekergette" az önkormányzatokat.
A PM szerint Orbán pontatlan volt
Számos pontatlanságot tartalmazott Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének beszéde, amelyet az Önkormányzati Képviselők Fórumán mondott el pénteken a Syma csarnokban - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.