A Központi Nyomozó Ügyészséghez fordul Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója, mivel nem kapott kielégítő választ arra a levélre, amelyben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. gazdálkodási hiányosságaira hívta fel Oszkó Péter pénzügyminiszter figyelmét. Ezt a szövetségi igazgató szombaton Budapesten sajtótájékoztatón jelentette be.
Budai Gyula hivatkozott arra a levélre, amelyben még a hónap elején kérte a pénzügyminisztert, hogy azonnali belső vizsgálatot rendeljen el a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ellenőrző bizottságának márciusi jelentése alapján, amelyben súlyos hiányosságokra hívta fel a figyelmet.
A szövetségi igazgató a Pénzügyminisztériumból kapott választ nem tartotta kielégítőnek, mivel abban az állt, hogy a pénzügyminiszternek nincs hatásköre a vizsgálat elrendelésére. Az ügyet a Pénzügyminisztériumban a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácshoz küldték át, mondván, hogy annak kivizsgálása az ő elsődleges felelősségük.
Egy Magosz-os az ügyészséghez fordul
Budai Gyula, a Magosz szöbegségi igazgatója a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő gazdálkodására hívja fel a figyelmet.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.