A három ismeretlen feltehetően a nyugdíjat hozó postás nyomába szegődött, mert a kézbesítő távozása és az ő érkezésük között alig tíz perc telt el - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Tájékoztatása szerint az idős nő nem akarta beengedni az ismeretleneket a házba, de egyikük azt kérve, hogy használhassa a fürdőszobát, mégis bejutott. S míg két társa lekötötte a háziasszony figyelmét, ő kipakolta az asztalon hagyott pénztárcát. A három nőt röviddel a bűncselekmény elkövetése után elfogták, egyiküket őrizetbe vették.
Rendőrnek adták ki magukat, nyugdíjat loptak
Rendőrnek adta ki magát, s azzal az ürüggyel akart bejutni három nő egy móri asszony otthonába, hogy egy "műszert" szeretnének felszerelni; bár a háziasszony nem engedte be őket, egyikük mégis bejutott a házba és ellopta az idős nő nyugdíját - közölte a rendőrség.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.