Az erről szóló előterjesztés azt követően került a képviselő-testület csütörtöki ülése elé, hogy a HospInvest elnöke elismerte, a cég nem tudja megvalósítani azokat a fejlesztéseket az intézményben, amelyeket korábban írásban vállalt. Ez a szerződésszegés okot szolgáltat az önkormányzat számára a kontraktus felbontására - közölte Érsek Zsolt, a település szocialista polgármestere, a napirendi pont előterjesztője.
A tervek szerint a jövőben egy teljes egészében önkormányzati tulajdonú társaság működtetné a kórházat, amely átvenné a HK valamennyi dolgozóját, illetve számítanak, pályázat alapján, befektetők bevonására. Ez utóbbiról júniusban tárgyal a testület - derült ki az ülésen. Érsek Zsolt emlékeztetett arra, hogy a HospInvest, félmilliárd forintos beruházás keretében, a hatvani kórház épületegyüttesének teljes felújítását, illetve új műtőblokk kialakítását vállalta 2009. december 31-ig.
Ugyanakkor Kollányi Gábor, a HospInvest elnöke az önkormányzathoz írt levelében közölte, hogy nem tudja teljesíteni határidőre a vállalt kötelezettségeket - mondta a polgármester. Ebben a helyzetben élt az önkormányzat a rendkívüli felmondás lehetőségével. A határozati javaslatot a 18 tagú szocialista többségű testület 14 tagja szavazta meg, míg a 4 fideszes városatya tartózkodott.
Szabó Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője a szocialistákat tette felelőssé a kialakult helyzetért. Ugyanakkor Érsek Zsolt úgy vélekedett: a 2006-os döntésnek köszönhető, hogy ma működő, jövőképpel rendelkező kórházzal rendelkezik a város.
A HospInvest Zrt. április 3-án jelentette be, hogy csődvédelmet kér, miután a CIB bank, hiteltartozás fejében, leemelt a számlájáról több mint egymilliárd forintot. Ugyancsak nehezítette a cég helyzetét, hogy az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank időközben eladta a HospInvestben korábban szerzett részesedését. Heves megyében egyébként valamennyi kórházat a HospInvest, illetve leányvállalatai működtetik, a hatvani és a parádfürdői mellett, a gyöngyösit és az egri megyei kórházat is.
A gyöngyösi önkormányzat szintén csütörtöki ülésén június 30-ig adott határidőt arra a HospInvestnek, hogy készítsen intézkedési tervet a helyi kórház működtetésére. Ugyanakkor az egri megyei kórházat korábban működtető Heves Megyei Önkormányzat július 31-ig adott haladékot a cégnek a csőd közeli helyzet elhárítására. A hatvani önkormányzat és a HospInvest megállapodásában 90 napos felmondási határidő szerepel ezért szűnik meg augusztus 31-i hatállyal a kontraktus.
Szerződést bontott a HospInvesttel a hatvani önkormányzat
Felbontotta a hatvani kórház vagyonkezeléséről szóló, a HospInvesttel, illetve a leányvállalataként működő Hatvani Kórház (HK) Kft.-vel megkötött szerződést, augusztus 31-i hatállyal, a település önkormányzata.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.