Skoda Gabriella tájékoztatásából kiderül: az ügyészség szerint a férfi a Hír Tv munkatársaitól és Helmeczy László ügyvédtől egyaránt pénzt kért azért, hogy a másik felet gyanúba keverje.
A vádirat szerint a férfi 2008 áprilisában elhatározta, hogy "jogtalan anyagi haszonszerzés céljával" megpróbálja kihasználni a Hír Tv két munkatársa és Tóth Viktor (Veres János volt pénzügyminiszter akkori kampányfőnöke) közötti rossz viszonyt - ismertette a vádat Skoda Gabriella. Ennek érdekében felkereste a Hír TV munkatársait, miszerint "Tóth Viktor őt azzal bízta meg, hogy helyezzen el kábítószert a riporterek autóiban azért, hogy azt egy megszervezett rendőri akció keretében megtalálva ellenük büntetőeljárás indulhasson".
Az ügyészség álláspontja szerint a férfi a Hír Tv vezetőitől másfél millió forintot kért azért, hogy állítását alátámasztó hangfelvételeket szerezzen be, és adjon át nekik. A vádhatóság szerint B. Miklós pénzt akart szerezni, valójában sem Tóth Viktortól, sem mástól nem kapott felkérést arra, hogy a riporterek autójában kábítószert helyezzen el.
"A vádlott cselekményével összefüggésben több, mint 250 ezer Ft-ot vett át" - közölte Skoda Gabriella. Igaz, nem tudni, kitől.
Az ügyészség tájékoztatásából kiderül az is, hogy a férfi a rendőrségen indult büntetőeljárásban tanúként megismételte a riportereket érintő valótlan állítását. A férfi ezzel párhuzamosan megkereste Tóth Viktort és Helmeczy László ügyvédet, akiknek azt állította, hogy a Hír Tv riporterei kábítószer-fogyasztók, és tőle akarnak kokaint vásárolni. A vádlott ugyancsak másfél millió forintért cserébe felajánlotta Helmeczy Lászlónak, hogy a drogvásárlás részleteiről tájékoztatja őt. Az ügyvéd az ajánlatot elfogadta, de a pénz átadásának feltételéül kikötötte, hogy a vádlott által elmondottak miatt rendőri eljárásnak kell indulnia. B. Miklós húszezer forintot vett át előlegként Helmeczytől.
Helmeczy - abban a hiszemben, hogy a vádlott állítása valós - az információt a Nemzeti Nyomozó Iroda tudomására hozta, és ezzel B. Miklós a Hír Tv riportereit valótlanul bűncselekmény elkövetésével vádolta. Az ügyészségi tájékoztatás szerint a férfi ellen emelt vádban szereplő mindkét bűncselekmény felső büntetési tétele 3 évig terjedő szabadságvesztés. Az eljárás a Pesti Központi Kerületi Bíróságon folytatódik.
Vádat emeltek a Hír Tv riportereit droggyanúba keverő ellen
Vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség a Hír TV két újságírójának droggyanúba keverése kapcsán ismertté vált B. Miklós ellen hamis vád és csalás bűntettének kísérlete miatt - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.