A hazai nyilvánosság "nem eléggé tölti be társadalmi feladatait"; miközben a hetvenes-nyolcvanas években kifejezetten jó volt regionális összehasonlításban e téren a helyzet, a rendszerváltás idején épp a magyarországi média volt az, amely a legkisebb mértékben alakult át - jegyezte meg.
Mint mondta, az elmúlt hét-nyolc év "rettenetesen hibás döntéseivel" nem ment szembe a sajtó, amelynek csupán - a magyar média előéletétől mentes, egy fiatalabb korosztály által készített - internetes ága az, amelyik nem száll be a két politikai oldal harcába. "Ha ebben a logikában maradunk, amiben ezt a húsz évet eltöltöttük, akkor továbbra sem fogja tudni a magyar sajtó a szerepét betölteni" - jegyezte meg az előadó.
Tölgyessy szerint ma a rendszerváltáskor jelentkezőnél is nagyobb esély van a hazai média átalakulására, egyfelől az új technológiák terjedése, a frekvenciabőség megteremtődése révén, másfelől azon váltás miatt, hogy a hetvenes évek "sajtócsináló generációja" már csak kora okán is kivonul a rendszerből.
Egy korábbi előadásban Heim Péter közgazdász arról beszélt: nem a sajtó felelős a problémákért, de felelőssége van, ha elhallgatja a gondokat. Hozzátette: a média felelőssége rávezetni a politikát és az embereket arra, hogy a jólét éveiben óvatosan lépve fel lehet készülni a válság hatásainak, következményeinek tompítására.
Tölgyessynek megvan a véleménye a magyar sajtóról
Súlyos állapotban van a magyar sajtó, amelynek helyzete része a közélet problémahalmazának, a médiaháborúnak pedig szinte nincsenek békeperiódusai - hangoztatta Tölgyessy Péter politológus a Media Hungary konferencián, kedden Tihanyban.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.