Loppert Dániel felidézi, hogy Komássy 2006-ban, a FiB elnökeként súlyos autóbalesetet szenvedett, az általa vezetett autó egyik utasa életét vesztette - írja a Népszabadság. Loppert emlékeztet, hogy az ügyben rendőrségi eljárás indult, Komássy felelősségét is vizsgálják, de az eredményről nem tudni. Szerinte nem helyes, "hogy úgy helyeznek vissza egy politikust, aki ellen büntetőeljárás indult, hogy magát a vádak alól tisztázta volna". Arra kérte Komássyt: számoljon be az eljárás eredményéről. Komássy tegnap nem volt elérhető, telefonját kikapcsolta.
Az MSZP-s jelölt halálos balesetéről kérdez Loppert
Nyílt levelet írt a Fidesz ifjúsági tagozatának elnöke Komássy Ákosnak, az MSZP fővárosi listája 15. helyén szereplő jelöltnek - írja a keddi Népszabadság.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.