A honvédelmi tárca tavaly írt ki meghívásos pályázatot 150 gépkarabély modernizációjára, amire két cég, a Bátori Épszol Kft. és a Combat Kereskedelmi Kft. nyújtott be ajánlatot, s készítette el a mintadarabokat - mondta Kádár Róbert az Országgyűlés honvédelmi bizottságának kihelyezett ülésén, a hódmezővásárhelyi laktanyában.
A prototípusok tízezer lövéses haditechnikai ellenőrző vizsgálatát azonban kétezer lövés után fel kellett függeszteni, mert mindkét fegyvertípusnál illesztési problémák jelentkeztek. Ezért a gyártóktól módosításokat és javításokat kértek, melyek után a tesztelés folytatható.
Ezzel párhuzamosan a NATO beszerzési ügynökségén keresztül is kiírtak egy pályázatot szintén 150 gépkarabély modernizációjára.
Modernizálnák a gépkarabélyokat, még nincs megoldás
Külföldi megoldást is keresnek a Magyar Honvédségnél rendszeresített Kalasnyikov típusú, AK 63-as gépkarabélyok harcértéket növelő modernizációjára, ezzel párhuzamosan folytatódik a hazai fejlesztés is - közölte Kádár Róbert dandártábornok szerdán Hódmezővásárhelyen.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.