Bajnai szerint Magyarország a legsikeresebb kelet-európai ország volt, ez a pozíció körülbelül az ezredfordulóig tartott. De lényeges reformok gyakorlatilag 1998 óta nem történtek. Ezzel egy időben az országban mély politikai megosztottság alakult ki. "A politika befészkelte magát életünk minden szegletébe" - fogalmazott a miniszterelnök.
Bajnai emlékeztetett arra is, hogy a rendszerváltozás óta Magyarország 1,5 millió munkahelyet veszített el, s ebből csak 500 ezret sikerült helyreállítani. Az emberek jelentős része az állam költségén él, s csak 57 százalékuknak van törvényes állása, illetve fizet adót - fogalmazott Bajnai, hozzátéve: a nagy pártok - ahelyett, hogy azokat az embereket támogatták volna, akik munkájukkal a terheket viselték - azokat udvarolták körül, akik az állami támogatásból élnek. Olyan szociális ígéretekkel álltak elő, amelyeket az ország képtelen volt finanszírozni - hangoztatta a kormányfő, aki szerint nem a globális válság okozta a problémát, a válság csak kiélezte azt. "Mi, magyarok elfelejtettük azt az alapvető igazságot, hogy ne adj ki többet annál, mint amennyit megkeresel" - jelentette ki Bajnai.
Mindez - tette hozzá - egyszerűen hangzik, ám ehhez egy sor politikai tabut kell megszegni. Ezek között említette a parlament által jóváhagyott átfogó nyugdíjreformot s a 13. havi nyugdíj megszüntetését, valamint a nyugdíjkorhatár fokozatos felemelését 62-ről 65 évre. A pártok korábban ezt nem merték megtenni - jelentette ki a kormányfő, hozzáfűzve, hogy június végén átfogó adóreformot kíván előterjeszteni.
Bajnai hangsúlyozta, hogy Magyarország nem megy csődbe. Utalt arra, hogy a külföldi adósságok idén 3,7 milliárd eurót tesznek ki, a hitelek és a nemzeti tartalékok pedig együtt ennek a tízszeresét. Ha azonban a piacok továbbra is ilyen ingatagok, kiszámíthatatlanok és kockázatokkal terheltek maradnak, Magyarország arra kényszerülhet, hogy az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal a hitelek növeléséről tárgyaljon - jelentette ki a miniszterelnök.
Bajnai: "ne adj ki többet annál, mint amennyit megkeresel"
"Mély politikai megosztottságról" beszélt a magyarországi helyzettel kapcsolatban a Focus című német hetilapnak adott interjúban Bajnai Gordon kormányfő.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.