Százezer forintos pénzbüntetést kapott Warvasovszky Tihamér, Karsai József, Farkas Imre és Lamperth Mónika - közölte a politikus annak kapcsán, hogy a képviselők május 11-én a 13. havi nyugdíj megszüntetését is tartalmazó előterjesztésnél nem szavaztak, illetve a frakció álláspontjával ellentétesen, nemmel szavaztak.
Utalt arra, hogy az MSZP-frakcióban minden ügyet fel lehet vetni, és bizonyos szavazások alól lehet mentességet kérni a képviselőcsoport jóváhagyásával. Hozzátette: voltak azonban, akik úgy gondolták, hogy a frakciószabályzat alól ilyen hozzájárulás nélkül mentesítik magukat. Kovács Tibor azt mondta, úgy gondolják, hogy ez egy kivételes alkalom volt, és a továbbiakban nem kívánnak ezzel foglalkozni.
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosítására május 11-én az Országgyűlésben igennel szavaztak az MSZP-s és SZDSZ-es képviselők, ugyanakkor egyedüli szocialistaként nemmel szavazott Warvasovszky Tihamér székesfehérvári polgármester, aki korábban nem írta alá a Bajnai Gordon miniszterelnök tervezett intézkedéseit tartalmazó támogató nyilatkozatot sem. Az MSZP-s képviselő azt mondta, hogy nem ért egyet a 13. havi nyugdíj eltörlésével és a családi pótlék adó alá vonásával. Egy másik MSZP-s politikus, Farkas Imre tartózkodott. Ő korábban az egészségbiztosítási pénztárakról szóló, később visszavont törvényt sem szavazta meg. A szavazásnál nem volt jelen Karsai József.
Lamperth Mónika MSZP-s képviselő, volt önkormányzati miniszter átmeneti rosszullét miatt nem volt jelen, amikor a nevét olvasták, később felment az elnöki pulpitusra azzal, hogy szeretne szavazni, de erre már nem volt lehetősége. Kovács Tibor beszámolt arról, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök is részt vett a frakcióülésen, ahol az adótörvényekről, a vagyonadóról beszéltek.
Kovács Tibor közölte, hogy néhány pontosító javaslat is megfogalmazódott, arról folyt a vita, hogyan tehető még igazságosabbá ez az adónem. Példaként említette annak kérdését, hogyan szabályozható az, hogy ha valakinek több nagyobb értékű ingatlana van. Hozzáfűzte, az igazságossághoz az is hozzátartozna, ha összevonhatnák ezeket a vagyonelemeket.
A frakcióvezető-helyettes közölte, a kormányfő tájékoztatása szerint ennek a technikai feltételei nem adottak. Megjegyezte, a kormányfő köszönetet mondott a frakciónak a törvényjavaslat előkészítésében való együttműködésért. Arra a kérdésre, mely szerint kért-e valaki a nap folyamán tartandó szavazások, a gyes és a gyed szabályainak módosítása alól felmentést, Kovács Tibor közölte: Vidorné Szabó Györgyi kért felmentést, de a frakció nem járult hozzá a kérés teljesítéséhez.
Százezer forintra büntették Lamperth Mónikát is
Az MSZP-frakció egységesen százezer forintra büntette azokat a képviselőket, akik a képviselőcsoport döntésével ellentétesen voksoltak, vagy nem szavaztak a nyugdíjtörvénynél - jelentette be Kovács Tibor frakcióvezető-helyettes hétfőn a frakcióülés után újságíróknak.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.