Egyre jobban borzolja a kedélyeket a városban az, hogy legalább 100—150 embert tartanak itt csicskásként — mondta a lapnak Babák Mihály, Szarvas polgármestere. "Elesett, idős vagy szenvedélybeteg, hozzátartozó nélküli embereket hoznak ide más településekről. Kiveszik őket a szociális otthonokból, elhitetik velük, hogy gondoskodnak majd róluk. Aztán dolgoztatják és elveszik a nyugdíjukat. Amikor pedig meghalnak, nekünk kell a város költségén eltemettetni őket." - mondta Babák az internetes újságnak.
A polgármester hozzátette: gyakran kopogtatnak maguk a csicskásként tartott emberek, vagy azok a városlakók, akiket nem hagy nyugodni, hogy sok család busásan él az illegális foglalkoztatásból. "Több levelet írtam már a hatóságoknak, köztük a megyei gyámhatóságnak is. A képviselő-testület nemrég tanácskozásra hívta a munkaügyi felügyelőség, a rendőrség, az ügyészség és az adóhatóság képviselőit, de nem jutottunk előrébb. Amíg a hatóságok nem fognak össze, addig ezt a kérdést nem tudjuk megoldani. Csupán néhány embert sikerült kimenekítenünk a csicskatartók kezéből. Félnek, nem mernek feljelentést tenni." - mondta a polgármester.
A Békés Online szerint a probléma nemcsak Szarvason, hanem a megye számos pontján jelen van. Medgyesegyházán például éveken át próbáltak kimenekíteni a csicskatartók kezéből egy idős asszonyt. Amikor azonban a gyámhatóság vagy a családsegítő szakemberei megjelentek, az asszony nem merte bevallani, hogy szolgasorban tartják.
Kozma Zoltán klinikai szakpszichológus szerint a megoldás azért nehéz, mert a csicskasorban tartottak általában szociálisan elesett, éngyenge emberek, sodorhatóak, nem tudnak önálló döntéseket hozni. "Nem jól ítélik meg az őket szép szavakkal csábítókat, hisznek az ígéreteknek, mert ki vannak éhezve a szeretetre." - mondta alapnak Kozma, aki Körösladányban az elmúlt egy év során tíz-tizenöt ilyen emberrel találkozott. Őket a családsegítők irányították hozzá. Kozma Zoltán hangsúlyozta: a megoldásban nagy szerepük lehet a családsegítőknek, a szociális munkásoknak. Az együttműködést siker koronázhatja, mint ahogyan ez a múlt héten Körösladányban is megtörtént. Egy lakásától megfosztott embernek segítettek abban, hogy visszaszerezze ingatlanját a lakásmaffiából.
Forrás: Békés Online
Csicskásként tartanak és kihasználnak idős embereket
A szarvasi önkormányzat csak tavaly több mint egymillió forintot költött köztemetésekre, zömében olyan emberekére, akiknek rokonuk nincs, s akiket csicskásként használtak ki mások - írja a Békés Online hírlap.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.