Nyáry Krisztián, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója elmondta, hogy európai uniós pályázatot kívánnak benyújtani a Nagykörút és a budai rakpart által határolt területen üzemelő kerékpárkölcsönző-rendszer kialakítására.
Az osztrák, német, francia, belga, spanyol mintára kialakítandó rendszer 1200 biciklivel, s átlagosan 300-500 méterenként elhelyezett 70-80 férőhelyes dokkoló állomásokkal működne. A bérleti díjak a rövid idejű használatot ösztönöznék, hogy biztosíthassák a gyors forgást, a tömegközlekedési jelleget. Az igazgató közölte, hogy a beruházás több mint 1,3 milliárd forintra becsült összegéből 420 milliót az önkormányzat vállalna. A kerékpárkölcsönző-hálózat várhatóan a jövő év nyarától üzemelne.
Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes a kabinet elé benyújtott javaslatában kitér arra is, hogy az előzetes vizsgálatok alapján az üzemeltetés várhatóan évi 200 millió forintos költségének egy része az önkormányzat költségvetését terhelné. Ezt a pénzt a parkolási, behajtási díjakból, a dugódíjból vagy reklámbevételekből is biztosíthatják.
Biciklikölcsönző-hálózat születne Budapesten
Közösségi kerékpár-kölcsönzési rendszer létesülhet Budapesten, ha a Főpolgármesteri Kabinet hétfői álláspontját két hét múlva támogatja a Fővárosi Közgyűlés - tudta meg az MTI az ülés részvevőitől.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.