"Mert meglehet, hogy mindaz, amit Gyurcsány ott mondott, igaz volt, akkor azért, ha pedig nem volt igaz, akkor pedig azért kellett volna legalább egy embernek fölállnia, hogy eddig és ne tovább, mi ezzel így nem voltunk tisztában, mi becsülettel dolgoztunk, végrehajtottunk mindent, amit kért, a száz lépésektől kezdve bármit, mert hittünk benne, és velünk nem lehet így beszélni. Legalább egy embernek föl kellett volna állnia. Én is lehettem volna az. De nem állt föl senki sem, én sem" - mondta Lamperth Mónika.
Lamperth ezt megbánta, de ha megteszi sem változott volna alapjaiban semmi. Szavai szerint a kiállás azt azért elérte volna, hogy ott és akkor Gyurcsány megérezhette volna, hogy nem tehet velük azt, amit csak akar.
Lamperth hangsúlyozta, helyes volt, amit Gyurcsány célként tűzött ki: egy jobb és élhetőbb országot, ahol mindenki emelt fővel járhat, az, hogy csináljanak modern, európai államot. Mint mondta, meggyőződése az is, hogy ezt előbb-utóbb az ország is elismerte volna. Valójában inkább a célhoz vezető hatalmi technikákkal voltak, lehettek problémák, és nem volt bennünk - vagy ha úgy tetszik, bennem - elég erő, hogy ezzel szembenézzünk - vélekedett a szocialista elnökhelyettes.
Úgy látja, az MSZP-nek újra meg kell szólítania azt az értelmiséget, amely oly sokáig mellettük volt, most mégis mintha hitehagyottá és csalódottá vált volna. "Első lépésben vissza kell szereznünk a Ferge Zsuzsákat, a Kertesi Gáborokat, a Ranschburg Jenőket, mindenkit, akinek valaha a baloldalhoz köze volt, hogy elrontottunk valamit, kezdjük újragombolni az egészet, az oktatástól kezdve a gyermekek helyzetéig bezárólag, kell, hogy legyen megoldási javaslatunk arra, hol kell beavatkozni, mit tudunk kezdeni például a cigányság drámai helyzetével" - közölte Lamperth.
Véleménye szerinte ehhez nem hangzatos dokumentumok kellenek, hanem jól megfogható, végrehajtható, érvényes programok, olyanok, amilyeneket elhisznek nekik azok, akik a baloldaltól várják, hogy Magyarország modern európai ország legyen.
Lamperth: Őszödön romlott el minden
Lamperth Mónika szocialista elnökhelyettes szerint Balatonőszöd megrázó volt és "ott romlott el minden". A Népszabadságnak adott interjújában úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc beszédekor legalább egy embernek fel kellett volna állnia, de ezt senki, ő sem tette meg.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.