"Hazafele tartva egy szembejövő gépkocsi lelassított mellettem és három lövést adtak le rám a gépkocsiból. Az autót nem tudtam beazonosítani" - mondta Fáber Károly a szerda este kilenc óra körül történt esetről. Hozzátette: az első lövedék nyakmagasságban repült el mellette, a másik kettőt "a törzse irányába célozták".
Az eset után azonnal hívta a rendőrséget, a helyszínelésen a rendőrök egy töltényt találtak - mondta Fáber Károly. Hozzátette: a sötét útszakasz miatt nem sikerült megállapítania az autó típusát és a rendszámát sem látta. Nem tudja, hogy ki lőhetett rá, hiszen nem tud rosszakarójáról.
Azt mondta, nem lehet kizárni, hogy az eset összefüggésben van az európai parlamenti választási kampánnyal, bár a Rendszerváltó Fórum - civil szervezetként - nem vesz részt a kampányban. Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese csak annyit mondott, hogy az ügyben a XX-XXIII. kerületi kapitányság indított eljárást garázdaság miatt, ismeretlen tettes ellen.
Fáber Károly azt mondja, hogy rálőttek
Lakásától nem messze rálőttek - közölte Fáber Károly, a Kossuth téri tüntetésekről ismert Rendszerváltó Fórum vezetője csütörtökön az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.