A dunaföldvári várjátéknak tízéves múltja van, most azonban, hogy egy PHARE-programnak köszönhetően felújították az 1500-as években épült várat és környékét, igyekeznek még gazdagabb programmal szolgálni a szervezők. Évről-évre más történelmi korszakot idéznek fel. Idén azért esett a választás a kuruc időkre, mert néhány hete megnyílt egy impozáns kiállítás Vak Bottyán emlékezete címmel. Az interaktív tárlatot, amely a Csonka-torony kiállítótermeiben látható, a kuruc generális halálának 300. évfordulójára rendezték a Wosinsky Mór Megyei Múzeummal közösen.
A várjátékokat a helyi Magyar László Gimnázium indította útjára tíz éve. A diákok most A kuruc 3 igazsága című színdarabot adják elő.
Az időutazás tárogatózenével veszi kezdetét. A kuruc kalandra hívó zene a Csonka-toronyból hangzik fel. A Bergengócia Kalandjátszóban a próbákat teljesítőket lovaggá avatják. Lesz kézművesvásár, mesterségbemutató, az érdeklődők megismerhetik, kipróbálhatják a kuruc tábori életet is: kuructokány öreglebbenccsel és káposztás lángos.
A siklósi Tenkes Lovas Sportklub kuruc fegyver és harci bemutatót tart. Vívnak majd szablyával, fokossal, harcolnak ostorral, pisztollyal, de lovaikat ezúttal otthon hagyják, mert a földvári várudvaron nincs lehetőség lovas csatajelenetek felidézésére. Fellép a Rákóczi Tárogató Együttes is.
Szép selymes lóding, dali pár pisztolok Dunaföldváron
Kuruc időket idéznek az idei várjátékok Dunaföldváron vasárnap. A napot toronyzene nyitja, színi előadás zárja, közben sok egyéb mellett harci bemutató, kurucétel-kóstoló is lesz.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.