A politikus a kétmillió ember között példaként említette a cigányokat, zsidókat, homoszexuálisokat, szingliket, drogfogyasztókat. "Intoleráns, kirekesztő társadalomban élünk", ahol elfogadottá válik a kirekesztés, a gyűlöletkeltés - fogalmazott Horn Gábor. Véleménye szerint az európai parlamenti (EP) választás tétje az is, hogy a liberálisok otthon maradnak-e, tudomásul véve, hogy ez így van, vagy pedig elmennek szavazni, és kifejezik akaratukat, hogy nem ilyen országban szeretnének élni.
A valódi tét tehát az, hogy ki a harmadik erő ezen a választáson, hogy kétmillió embernek van-e képviselete az Európai Unióban, és van-e normális életlehetősége Magyarországon - közölte a kampányfőnök.
"Abban bízunk, hogy a szavazóinkat - akik sokszor egyébként lehetnek elégedetlenek a liberális párttal - rá tudjuk arra venni, hogy egy ilyen helyzetben menjenek el, és támogassák a liberálisokat, (...) azt az elfogadást, amit az SZDSZ képvisel" - mondta Horn.
Sajtótájékoztatóján a liberális politikus bemutatta az SZDSZ EP-kampánya utolsó, harmadik szakaszának reklámfilmjét, amely e kirekesztés elleni szavazásra buzdít. Ez a film arról szól, hogy "közös a felelősségünk, nem vagyunk egyedül a megoldásban" - összegzett Horn Gábor.
Intoleráns társadalomban élünk - véli az SZDSZ
Magyarországon olyan politikai erők és szövegek váltak a közélet, illetve a közbeszéd részévé, amelyek alapján akár kétmillió ember is kitaszítódhat a magyar állampolgári körökből - mondta Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnöke.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.