Stumpf István szerint időzített, szociális bomba ketyeg a társadalomban, amelynek hatástalanítására a következő kormánynak minden energiáját mozgósítania kell. Az alapítvány elnöke a bemutatón emlékeztetett: Gyurcsány Ferenc "veszteségminimalizáló stratégiát" folytatott a tavalyi népszavazás óta, ez végül a pozíciójába került. Szerinte Gyurcsány stratégiája, hogy megkerülhetetlen szereplője maradjon a magyar közéletnek, veszélybe került, de ezzel együtt sem kellene még leírni az exkormányfőt.
Stumpf úgy véli, a szocialisták nem készültek fel egy idő előtti választásra, attól tartanak, hogy súlyos vereséget szenvednek, ezért időt akarnak nyerni. Szerinte az európai parlamenti választások eredménye befolyásolhatja egy előrehozott választás esélyét.
Századvég: a Gyurcsány-kormány megroppantotta a középosztályt
Gyurcsány Ferenc elmúlt egy éves kormányzása nyomán megroppant a magyar középosztály - mondta Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke az intézet által az elmúlt egy év kormányzásáról kiadott könyv bemutatóján.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.