Az Allee 46.000 négyzetméter bevásárló- és szabadidős területet, 7.000 négyzetméter "A" kategóriás irodaterületet, illetve a közel 90 lakásból álló Simplon Udvart foglalja magában, a teljes befektetés értéke 200 millió euró.
A projekt novemberre készül el, így a karácsonyi vásárra az itt üzletet bérlő világmárkák készletéből lehet majd vásárolni. A Hennes and Mauritz divatmárka 1.700 négyzetméteres területre írt alá bérleti szerződést, az egyik legnagyobb bérlő pedig a Van Graaf, a maga 4.200 négyzetméternyi területével.
Az Allee-ban létesülő éttermek és kávézók egy része a földszinten, a ház oldalában kap helyet, és a sétáló utcává alakított Kőrössy József utcára nyílik.
A nagy teraszokkal rendelkező vendéglátó egységek között megtalálható az olasz Pomo D'oro étterem is. A sétáló utca és a hozzá kapcsolódó park Dél-Buda első versenytársa lesz a pesti oldal kedvelt Liszt Ferenc terének. Az Allee 300 ezer embert szolgál ki, és városközponti funkciót is betölt majd.
A Liszt Ferenc tér vetélytársa akar lenni a budai Kőrössy utca
A XI. kerületben a Kőrössy József utca kívánná betölteni a Liszt Ferenc tér funkcióját, az utca az ING Magyarország Ingatlanfejlesztő Kft. beruházásában a budai Skála helyén épülő Allee része - közölte a ingatlanfejlesztő hétfőn.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.