Akár totózhatna is a kormány most már az adóbevezetés területén - fogalmazott a politikus, utalva arra, hogy az ingatlanadó az elmúlt időszakban a 13. új adónem, a 13. plusz teher a lakosságon, amit bevezetnek.
Hangsúlyozta, hogy a Fidesz-frakció álláspontja szerint Magyarország jelenlegi helyzetében gazdaságélénkítő lépésekre van szükség, nem pedig a lakosságot kellene újabb és újabb adókkal sújtani. Az ingatlanadó bevezetése nem kifelé visz a válságból, hanem befelé - tette hozzá.
Navracsics Tibor közölte: nemcsak hogy nem fogadják el az ingatlanadó ötletét, de ha a választópolgárok a Fideszt hatalmazzák fel a kormányzás lehetőségével, akkor az első lépések között el is törlik az adónemet.
A Fidesz nemet mond az ingatlanadóra
Az ingatlanadó a 13. új adónem, amit a kormány az elmúlt időszakban bevezetett, illetve be akar vezetni, de ha a Fidesz kormányra kerül, akkor az első lépések között törli el - mondta Navracsics Tibor, az ellenzéki párt frakcióvezetője a képviselőcsoport hétfői ülése után.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.