A szóvivő elmondta, hogy a bíróság azért döntött úgy, hogy harminc napra elrendeli a férfi fogva tartását, mert fennáll a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye. A Blikk hétfői számában azt írta, hogy a férfi 7 millió forintot zsákmányolt a bankfiókból, amiből - elmondása szerint - törleszteni akarta tartozását és autót vásárolt volna, hogy újra beindítsa építőipari vállalkozását. A férfit "pogácsás túszejtőnek" hívja a lap, mert - mint írták - tepertős pogácsával kínálta meg túszát, de a fiatal nő nem kért belőle.
Egy lövés is eldördült a csütörtöki rablás során a Nagy Lajos király útján lévő OTP-fiókban. A túszejtő használta fegyverét, de senkit nem akart megsebesíteni, csak azt igyekezett nyomatékosítani, hogy bankrablás zajlik - mondta Kalmár Tamás, a BRFK közrendvédelmi főosztályának vezetője újságíróknak a helyszínen, a rabló elfogását követően. A túszejtővel tárgyaló őrnagy közölte, hogy a támadó végig együttműködő volt.
Kalmár hozzátette, hogy az elkövető délután öt órakor ment be a bankfiókba, bejelentette, hogy bankrablás zajlik, ezután dulakodni kezdett a biztonsági őrrel, aki eközben a fején megsérült.
A BRFK járőrei közben megérkeztek a helyszínre, a támadó ezután megpróbált elmenekülni, de ez nem sikerült neki, mert a rendőrök lezárták a területet. A bankrabló ekkor túszul ejtett egy banki alkalmazottat.
Ezután hátul próbált kimenekülni, de a lezárás miatt ez sem sikerült neki. Ezt követően egy tárgyalót kért. Kalmár ekkor érkezett a helyszínre, és ő kommunikált a támadóval.
A támadó két órával később megadta magát, fegyverét átadta túszának; ezután az elfogást a terrorelhárító szolgálat emberei hajtották végre.
Előzetes letartóztatásba helyezték a túszt ejtő bankrablót
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki múlt csütörtökön fegyveresen akart kirabolni egy, a Nagy Lajos király útján lévő bankfiókot és túszt is ejtett - közölte Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője hétfőn.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.