A két szervezettel folytatott tárgyalások során sikerült megállapodni a hiánycél Magyarország számára előnyösebb módosításáról, amire a korábban vártnál nagyobb gazdasági visszaesés miatt kerül most sor - tartalmazza a közlemény. A dokumentumban olvasható, hogy a megállapodás hatására a kormány nagyobb mozgástérrel, nagyobb eséllyel tudja kezelni a válságot.
"Így a már megtett és bejelentett intézkedéseken kívül várhatóan nem kell jelentős kiadáscsökkentést végrehajtani, ezzel javítjuk a növekedési kilátásokat" - fogalmaz a miniszterelnök.
A szervezetek egyetértenek a magyar kormánnyal és a Magyar Nemzeti Bankkal a hiánycél módosításában is, és a korrekció után is biztosítottnak látják a költségvetési hiány féken tartását. A nemzetközi gazdasági helyzethez igazodó, de továbbra is kordában tartott hiánycél mellett nagyobb mozgástérrel, kevesebb áldozattal folytathatják a válságkezelést. Bajnai Gordon emlékeztet, hogy a válságkezelő kormány megalakulását követően - korábbi vállalását teljesítve - haladéktalanul tárgyalásokat kezdeményezett az Európai Bizottsággal, valamint a Nemzetközi Valutaalappal a nemzetközi válság magyarországi hatásait enyhítő programról.
A közlemény szerint a két szervezet egyetért a kormány válságkezelő, egyensúlyjavító és növekedésösztönző intézkedéseivel, határozottan támogatja a megkezdett és tervezett strukturális lépéseket.
Európában és a világban kezd újból megerősödni a bizalom Magyarország iránt, a közlemény szerint "ezt jelzi, hogy az IMF és az Unió garanciát lát a válságkezelő program következetes és határozott megvalósítására".
"A mostani megállapodás mutatja, a határozott válságkezelő intézkedéseknek megvan a haszna és értelme. Ahogyan erősödik a bizalom irántunk, úgy enyhülhet a nyomás Magyarországon, és nagyobb eséllyel lehet kezelni a válságot, megvédeni a magyar családokat, munkahelyeket és vállalkozásokat" - áll a kormányfő közleményében.
Bajnai: egyelőre nem kell újabb kiadáscsökkentő csomag
A már megtett és bejelentett intézkedéseken kívül várhatóan nem kell jelentős kiadáscsökkentést végrehajtani, és ezzel javíthatók a növekedési kilátások- tájékoztatta Bajnai Gordon miniszterelnök az MTI-t hétfőn közleményben azt követően, hogy a kormány megegyezett az Európai Bizottsággal és a Nemzetközi Valutaalappal.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.