Sarkadi Gábor szocialista városatya megerősítette, hogy a ma még szintén az MSZP képviselőcsoportjában helyet foglaló Molnár Ferenccel, valamint a frakcióból a közelmúltban kizárt, most függetlenként dolgozó Juhász Istvánnal megalakítják a Baloldali Szövetség Pécs Városáért elnevezésű frakciót.
"Változásra van szükség, Pécs lakosságát kívánjuk szolgálni" - indokolta a kezdeményezést Sarkadi Gábor, majd hozzátette, ezzel összefüggésben mindhárman kérték MSZP-tagságuk felfüggesztését. A politikus több részletet nem árult el, arra a kérdésre sem választolt, hogy Páva Zsolt és a Fidesz támogatására készülnek-e. Azt mondta, döntésük okairól hétfőn, sajtótájékoztatón fognak részletesen beszélni.
A három képviselő az eseménynek az MTI-hez eljuttatott meghívójában úgy fogalmaz: "a kialakult politikai helyzettel kapcsolatosan, Páva Zsolt polgármester eskütételét követően, a választópolgárok akaratát figyelembe véve úgy gondoljuk, hogy egy széles alapokra épült szövetségre van szükség ahhoz, hogy az elkövetkezendő időben Pécs életében, az életminőség javulásában jelentős elmozdulás következzen be". Hozzáteszik: "eljött az ideje, hogy a választópolgárok akaratának megfelelően felsorakozzunk az előttünk álló feladatok mögé". Hangsúlyozzák azt is, hogy "az új frakció alapvető értékei közé tartozik a baloldali gondolkodásmód, a város érdekeinek képviselete, értékeinek megóvása".
Ha az új frakció megalakul, megszűnik az MSZP-SZDSZ-többség a pécsi közgyűlésben.
Új frakció alakul Pécsett
Új frakció alakítására készül a pécsi közgyűlés két jelenlegi és egy volt szocialista tagja, ezzel megszűnhet az MSZP-SZDSZ többsége a testületben.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.