"Nincs főállású gyermekorvos a Kalocsai Városi Önkormányzat Kórház-Rendelőintézetében, ezért az ÁNTSZ Dél-alföldi Regionális Intézete határozatban függesztette fel a csecsemő- és gyermekgyógyászati osztály működését május 15-én azonnali hatállyal hat hónapra" - olvasható a közleményben.
A pénteki döntés előzménye, hogy sem az illetékes önkormányzat, sem a kórház vezetése nem adott tájékoztatást arról, hogy az osztály működtetéséhez elengedhetetlenül szükséges főállású orvosok munkába állása megtörtént-e. Az egyetlen, ideiglenes, nem főállású gyermekgyógyász szerződése pedig pénteken lejárt.
A kalocsai kórház csecsemő- és gyermekosztálya ellátási területén Apostag, Dunaegyháza, Dunapataj, Dunatetétlen, Dunavecse, Harta, Ordas, Solt, Szalkszentmárton, Tass, Újsolt településekről a beteg gyermekek ellátását a bajai kórház, míg Bátya, Drágszél, Dunaszentbenedek, Dusnok, Fajsz, Foktő, Géderlak, Hajós, Homokmégy, Kalocsa, Miske, Öregcsertő, Szakmár, Újtelek, Uszód településekről a kecskeméti megyei kórház veszi át. Ezekről a településekről a kijelölt kórház - a jogszabálynak megfelelően - hatvan percen belül elérhető.
Az ÁNTSZ tájékoztatása szerint a kalocsai kórház gyermekosztályán két gyermek van, az egyik gyógykezelését a kecskeméti kórházban folytatják, a másikat gyógyultan hazaengedik.
Kalocsa: nincs orvos, felfüggesztették a gyermekosztály működését
Fél évre felfüggesztette a kalocsai kórház gyermekosztályának működését az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteki hatállyal, mert az intézménynek nincs főállású gyermekorvosa - tudatta honlapján a tisztiorvosi szolgálat.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.