A vasárnapi időközi polgármester-választást a Fidesz jelöltje, Páva Zsolt nyerte Szili Katalin házelnökkel szemben a baranyai megyeszékhelyen. Az új polgármester péntek reggel tette le az esküt a városháza dísztermében. Beszédében kiemelte: a hétvégi szavazás megmutatta, hogy a pécsiek más irányt szeretnének. Örül, hogy a változás képviselője lehet.
Páva kiemelte: a pécsiek megértették, hogy sorsdöntő időpont ez a város szempontjából, hiszen fél év múlva az egyik legfontosabb év kezdődik, 2010-ben ugyanis Európa Kulturális Fővárosa a baranyai megyeszékhely. Hangsúlyozta: Pécs csak sodródott az elmúlt években, ebben azonban nemcsak az MSZP és a polgármesterek hibásak, hanem a döntéshozók és a tanácsadók is. Páva szerint a jövőben a civileket is be kell vonni a döntéshozatalba. "Célom, hogy egyértelmű döntések szülessenek, s azok Pécs városát szolgálják."
Páva szerdán megvonta az alpolgármesterek jogköreit, s az eddigi három helyett két alpolgármesteri posztra tett javaslatot. Akkor azt mondta: "a város jelenlegi gazdasági és politikai helyzetében túlzás a három alpolgármesteri poszt, kettőt tartok elfogadhatónak, mégpedig úgy, hogy az egyiket az MSZP, a másikat a Fidesz jelölje" - mondta a polgármester az alpolgármesterekkel folytatott megbeszélést követően.
Páva arra kérte a szocialista alpolgármestereket, Tóth Bertalant, Gonda Tibort és Meixner Andrást, gondolják át és rövid időn belül adjanak választ e lehetőségre, amely akkor valósulhat meg, ha közülük ketten önként lemondanak pozíciójukról, hiszen leváltásukra sem a polgármesternek, sem a testületnek nincsenek jogi eszközei. Erre reagálva Tóth Bertalan az MTI-nek akkor azt mondta: együttműködésre és megegyezésre törekednek Páva Zsolt polgármesterrel Pécs szocialista alpolgármesterei.
Páva ma azt mondta: továbbra sincs döntés az alpolgármesterek személyét illetően. A politikus arra a kérdésre, hogy kit jelölne a Fideszből alpolgármesternek, úgy reagált: ezt is a jelenlegi alpolgármesterek válaszától függően kívánja nyilvánosságra hozni.
Páva Zsolt a péntek reggeli esküt egyébként a város főterén, a Széchenyi téren kívánta letenni, ám a közgyűlés szocialista képviselői ehhez nem járultak hozzá. Ők ugyanis ragaszkodtak a városháza díszterméhez. Ezzel kapcsolatban Páva Zsolt elmondta: péntek este a Széchenyi téren a város polgárai előtt ismét leteszi az esküt, amely számára legalább olyan fontos, mint a hivatalos beiktatás. Ezt követően pedig "örömkoncertet" ad Demjén Rózsi.
Páva letette az esküt és este még egyszer leteszi
Letette a polgármesteri esküt Páva Zsolt (Fidesz), Pécs új vezetője. A politikus beszédében azt hangsúlyozta: örül, hogy a változás képviselője lehet.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.