Pénteken reggel az Önkormányzati Minisztérium Mérleg utcai parkolójába, számára tiltott helyre állt be egy taxis, aki autóját egy időre ott is hagyta. A visszatérő sofőrt igazoltatni akarta az őrezred tagja, a taxis azonban elmenekült a kocsijával, veszélyeztetve a kormányőrt, aki rálőtt a menekülő autóra. A lövés miatt egy vétlen állampolgár sérült meg, akit kórházba szállítottak. Az MTI úgy tudja, a sérültet lábon lőtték. Az ügyben az ügyészség jár el, az elődleges vizsgálat szerint szakszerűtlen és jogszerűtlen volt a fegyverhasználat, így a kormányőrt felmentették a munkavégzés alól - közölte Gálik Viktória.
Kormos Endre, a BRFK sajtóügyeletese elmondta: a taxis egy kerületi kapitányságon feladta magát. Hivatalos személy elleni erőszak miatt eljárást indított ellene az ügyészség. A Zóna Taxi pedig megerősítette, hogy náluk dolgozik az érintett sofőr.
Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyelete szerint az Országos Baleseti Intézetbe szállították a sérültet, de a kórházban nem kívántak felvilágosítást adni az állapotáról.
Kormányőr lőtt taxisra Budapesten, egy járókelő megsérült
A Köztársasági Őrezred egyik tagja rálőtt egy igazoltatás elől menekülő taxisra pénteken reggel az Önkormányzati Minisztérium épületénél, a lövedék egy vétlen járókelőt talált el, akit kórházba kellett szállítani - közölte Gálik Viktória, a Köztársasági Őrezred szóvivője.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.