Az MSZP-frakció előtt Bajnai Gordon miniszterelnök és Oszkó Péter pénzügyminiszter együtt ismertette a 2010-re vonatkozó adómódosítások tervezetét, az azt követő elnökségi ülésen jelen volt a kormányfő is. Az MTI értesülései szerint az eredeti javaslathoz képest lényeges változtatásokkal tartják csak elfogadhatónak az ingatlanadó bevezetését szocialista frakció-, és elnökségi tagok.
Az elnökség kedd esti ülésén felvetődött, hogy az ingatlanadót ki kellene terjeszteni más, nagy értékű vagyontárgyakra is, például repülőgépekre, helikopterekre, hajókra és műkincsekre, hiszen ezeknek az ára meghaladja egy átlagos lakás értékét. Szintén ebbe a körbe tartozik, hogy kiemelten magas súlyadót kellene fizetni a luxusautók után. Felvetődött az is, hogy a 100 millió forint feletti ingatlanokra is egészen más kulcsnak kellene vonatkoznia.
Az MSZP elnökségének kedd esti ülésén többen is felvetették, hogy nem kellene használni az ingatlanadó kifejezést a továbbiakban, mert Magyarországon ma ettől már mindenkinek "összerándul a gyomra". Többen is választ vártak arra, hogy mi lesz az átlagos lakásban lakó kiskeresetűekkel, vagy nyugdíjasokkal. A problémát többek szerint az okozza, hogy az MSZP-nek baloldali pártként - a válságkezelés mellett - pontosan be kellene mérnie, hogy az új adóval ne okozzon elviselhetetlen terheket. Többen felvetették, hogy Magyarországon a legtöbb embernek az ingatlan az egyetlen vagyona, amelyért egész életében dolgozott.
Az adórendszer átalakításának iránya a szja- és járulékteher csökkentése mellett a fogyasztási és vagyoni adók emelése, de a szocialisták szerint át kell gondolni azt, hogy a munkabérrel nem rendelkezőket miként mentesítsék az újabb teher alól.
Bajnai Gordon miniszterelnök szerdán délelőtt - amikor pontosította az ingatlanadóval kapcsolatban tett korábbi nyilatkozatát - már többször is a vagyonadó szót használta. Azt mondta, hogy a vagyonadó része egy olyan adóátalakítási koncepciónak, amely éppen a munka becsületét szeretné helyreállítani Magyarországon. Hozzátette: jövő évtől olyan változást szeretnének, hogy azoknak a munkavállalóknak, "akik a hátukon viszik az országot előre", több mint egy hónapnyi összeggel legyen több a nettó jövedelmük.
A kormányfő kiemelte: emellett szeretnének vagyonadót bevezetni, amelynek az ingatlanadó a legfontosabb eleme. Ez számos méltányosságot, kedvezményt tartalmazna azok számára, akik méltán kérik ezt. Ide sorolta a nyugdíjasokat, a nagycsaládosokat, a munkanélkülivé vált embereket, és azokat, akik az önkormányzatok szerint valóban nehéz helyzetben vannak.
Az ingatlanadó körüli vita és Szili Katalin hétvégi pécsi polgármesteri veresége ismét felszínre hozták az MSZP-n belül az előre hozott választás kérdését. Az MTI úgy tudja erről szintén szó volt a keddi elnökségi ülésen. Több szocialista polgármester ugyanis úgy látja, egy előre hozott választás esetén a Fidesznek kellene meghozni a megszorító intézkedéseket, amely segíthetne abban, hogy a 2010-es önkormányzati választások idején legalább ők újra sikeresen szállhatnának versenybe posztjukért. Az MTI úgy tudja, az elnökség eltökélt abban, hogy a válságkezelő programot végigviszi a következő egy évben, így az előre hozott választások lehetőségével érdemben nem foglalkoztak.
Vagyonadóvá bővítené az ingatlanadót az MSZP
Az ingatlanadó-tervezet szabályaival és annak nevével is gondja van a szocialista frakció és az elnökségi tagok jelentős részének - tudta meg az MTI szerdán. A szocialisták vagyonadóvá bővítenék az ingatlanadót - az MTI információi szerint ez volt a fő téma a képviselőcsoport és az elnökség keddi ülésén is.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.