A betegek mindannyian a XI. Keveház u. 2. szám alatti általános iskola tanulói, a tömeges megbetegedéseket egy háziorvos jelentette. Az ÁNTSZ szakemberei megállapították, hogy az eset idején az iskolában 328 tanuló és 53 dolgozó volt, közülük 78-an - hat pedagógus, 71 tanuló és egy konyhai dolgozó - betegedtek meg.
Az intézményben tálalókonyha működik, az étel készítését, szállítását végző cég összesen 3500 adag ételt készít; a XI. kerület kilenc általános iskolájába szállítanak 1440 adagot, a többit óvodásoknak viszik, azonban óvodai megbetegedésekről, illetve a másik nyolc általános iskolában történt megbetegedésről az ÁNTSZ-nek mostanáig nincs tudomása.
A szakemberek elrendelték a betegek és konyhai dolgozók székletvizsgálatát, valamint a fertőtlenítőszeres nagytakarítást. A fertőzés eredetének kiderítése érdekében a szükséges vizsgálatokat elkezdték - közölte az ÁNTSZ.
Tömeges hasmenés a XI. kerületi kisiskolások közt
Hetvennyolcan, többségükben kisiskolások kaptak hasmenést szerdára virradóra a főváros XI. kerületében - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), amelynek kerületi intézete megkezdte a járványügyi és élelmezés-egészségügyi kivizsgálást.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.