A legyártott és bemutatott darabhoz képest a munkavállalók között kiosztott formaruha anyagában sokkal rosszabb minőségű és a két ruha színe sem egyezik meg - mondta Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke, hozzátéve, a dolgozók folyamatosan arról panaszkodnak, hogy a ruha műszálas, beleizzadnak a vezetőfülkében, a konfekcióméretek pedig teljesen eltérnek. Volt olyan eset is, hogy az egyik dolgozó kezében maradt a gallér, mert nem volt rendesen megvarrva.
Gulyás Attila a további panaszokat sorolva elmondta, hogy a nyári dzseki fémgombjai egy mosás után rozsdásak lesznek és nyomot hagynak a ruha szövetén, sok munkavállalónak pedig nem készült a méretében ruha annak ellenére, hogy az EMEF mindenkiről pontos méretet vett. A kiosztott nadrágokat egy ruhaipari szakértő is megvizsgálta, és megállapította, hogy az "etalon" és a legyártott ruha között jelentős minőségbeli különbségek vannak.
A szakszervezeti vezető közlése szerint a 7700 emberre rendelt formaruhák 1.9 milliárd forintba kerülnek a BKV-nak, ezért a hétfőre kezdeményezett egyeztetésen a cégnek rá kell kényszerítenie a vállalkozót, hogy azokat megfelelő minőségben gyártsa le.
A BKV a minőségi kifogásokra úgy reagált: lefolytatják a minőségellenőrzést, annak függvényében teszik meg a szükséges lépéseket. Ha a szolgáltatott formaruhák anyagával, minőségével vagy bármely más paraméterével kapcsolatban a vizsgálat hibás teljesítést állapít meg, a szerződés biztosította minden lehetőséggel élni fognak annak érdekében, hogy a meghatározott minőségű szolgáltatást nyújtsa az EMEF Zrt. - olvasható a cég közleményében.
Mint írták, a szerződés alapján lehetőség van javításra, cserére vagy hibás teljesítési kötbér, illetve meghiúsulási kötbér érvényesítésére, de akár a szállítás azonnali leállítására vagy a szerződés rendkívüli felmondására is.
Rossz minőségűek a BKV-formaruhák
Rossz minőségű formaruhákat szállított a BKV-nak a pályázaton nyertes EMEF Zrt; a nadrágok kiosztását már leállították - közölte a BKV egyik legnagyobb szakszervezetének elnöke szerdán az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.