Majtényi László közlése szerint a Fidesz által a testületbe delegált Szalai Annamária írásban jelezte, hogy nem vesz részt az ülésen, míg az MSZP-jelöléssel bejutott Gyuricza Péter és Ladvánszky György telefonon közölte ugyanezt; ezzel a 14 leadható voksból csak 6 állt rendelkezésre a munkakezdéskor, ezért bezárta az ülést. (Az ORTT paritásos szavazati arányai alapján jelenleg a két MSZP által delegáltnak 3-3, a többieknek - köztük az elnöknek - 2-2 voksa van.) Legközelebb jövő szerdán kerülhet terítékre a téma; "nagyon remélem, hogy akkor határozatképesek leszünk, mert az a dolgunk" - mondta. Emlékeztetett arra: lényegesnek tartja, hogy a döntés előtt egyeztessenek az érintettekkel.
Gyuricza Péter az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, azért nem vettek részt az ülésen, mert Szalai Annamária előre jelezte, nem tud ott lenni, s egyúttal kérte, hogy tíz érdemi napirendi pontot távollétében ne tárgyaljanak; "nem tudunk mást tenni, mint hogy ezt tiszteletben tartjuk" - tette hozzá.
Máris temette a díjcsökkentési javaslatot Cselényi László, a Duna Televízió elnöke, aki kijelentette: "a kérdés - remélhetőleg végleges - napolását én a nyilvánosság és a működő sajtószabadság diadalának tekintem", s megtoldotta ezt azzal, hogy "a testületi tagok ezzel bizonyították, hogy képesek függetleníteni magukat pártoktól és érdekcsoportoktól".
Egymással párhuzamosan fut két anyag a témában, formálisan ugyanis nem került le az ORTT napirendjéről az az indítvány, amely megfelezné a két társaság által fizetendő, 1,8-1,9 milliárd forintos összeget. De foglalkoznak azzal az utóbbi időben ennél jóval nagyobb visszhangot kiváltó előterjesztéssel is, amely magát a számítási rendszert alakítaná át, fix összeg helyett a nettó árbevétel arányában határozná meg a kötelezettséget. (Az utóbbit jegyző, az SZDSZ javaslatára a médiahatóságba választott Tímár Jánost az MTI-nek mindeddig nem sikerült megszólaltatnia.)
A tévék esetében 3,5, az országos rádióknál 10, míg a regionálisaknál és a helyieknél 7 százalékos arányt rögzítene a javaslat, amely csak a legkisebbeknél tartalmazna előre meghatározott összegű - évi 50 ezer forintos - kötelezettséget; az Országos Rádió és Televízió Testületnek akkor kellene kezdeményeznie a díj felülvizsgálatát, ha az új alapon számított összeg kisebbnek ígérkezik a jelenleg fizetettnél.
Mindkét megoldást bírálta korábban az ORTT Fidesz és KDNP által delegált tagja mellett a testület elnöke és a köztelevíziók menedzsmentje is; utóbbiak amiatt érintettek a kérdésben, hogy az RTL Klub díja a digitalizációt szolgálja, míg a TV2-ét 70:30 arányban osztják szét a Magyar Televízió (mintegy 600 millió forint) és a Duna TV (mintegy 300 millió forint) között.
A két közmédium vezetői hétfői sajtótájékoztatójukon azt jelentették be: pereket indíthatnak, ha az ORTT csökkenti a két országos kereskedelmi tévé koncessziós díját, míg az ORTT Fidesz által delegált tagja azt javasolta, hogy a médiahatóság a döntés előtt konzultáljon a Pénzügyminisztérium támogatásokat vizsgáló irodájával arról, hogy a koncepció megfelel-e az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályoknak.
RTL-, TV2-díjcsökkentés: határozatképtelen volt az ORTT
Határozatképtelenség miatt nem tárgyalták a két országos kereskedelmi televízió díjcsökkentési kérelmét kedden - mondta az MTI-nek Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke. A Duna Televízió vezetője, Cselényi László abban bízik, hogy a javaslat ezzel végleg lekerül a médiahatóság napirendjéről.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.