Április végén a tatabányai rendőrség nagy nyilvánosság előtt elkövetett izgatás ügyében indított eljárást, mert a városban uszító - "Cigányirtás"; "Meghaltok cigányok!"; Gázkamrát a cigányoknak!" - feliratok jelentek meg.
Horváth ugyanakkor azt kifogásolta, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség helyettes főügyésze úgy nyilatkozott, hogy jogilag nem nevezhetők uszításnak a feliratok, mert túl általános, nem egy személy, hanem csoport ellen irányul.
A képviselő a legfőbb ügyésztől arra várt választ, hogy egyetért-e beosztottjával abban, hogy "azok, akik rendszeresen, vadászatszerűen elveszik honfitársaink életét, azok látva egy ilyen feliratot, nem érezhetik úgy, hogy igazuk van"?
Kovács Tamás legfőbb ügyész válaszában azt mondta: az ügyészi nyilatkozat a sajtó számára adott tájékoztatás volt, ami összefüggött a konkrét üggyel, de nem volt teljeskörű és részben helytelen is volt, mert nem az ügyészség álláspontját képviselte. A szóban forgó nyilatkozatnak semmilyen kihatása nem volt az eljárásra - jelentette ki a legfőbb ügyész. A tatabányai ügyben folyamatban van a rendőrség eljárása, az ügyészség pedig nem vitatta sem a nyomozás elrendelését, sem a jogi minősítést.
A legfőbb ügyész az utóbbi napokban felvetődött "híresztelések" miatt, miszerint az ügyészség 60 hasonló ügyben adott utasítást a nyomozás megszüntetésére, elmondta, hogy az elmúlt öt évben az ügyészség 10 esetben adott utólag is megalapozottnak tekinthető utasítást arra, hogy bűncselekmény hiányában szüntessék meg nyomozást, így nem merülhet fel, hogy az ügyészség bárkivel szemben toleráns lenne. Lukács Zoltán MSZP-s politikus elfogadta a választ.
Uszító vagy sem a "Gázkamrát a cigányoknak!"-felirat?
Cigányok elleni uszító feliratok ügyében interpellálta a legfőbb ügyészt hétfőn a parlamentben a szocialista Horváth Csaba és Lukács Zoltán.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.