Az MTI információi szerint az új, értékalapú ingatlanadót úgy vezetnék be, hogy az erről szóló első bevallást jövő tavasszal kellene benyújtani.
A tervek szerint az önkormányzatok sorolnák be az ingatlanokat területi alapon, viszont megteremtenék annak a lehetőségét, hogy aki nem ért egyet a megállapított értékkel, kérhessen az ingatlanára más értékbecslést. Az értékbecslők körét az állam határozná meg. A tulajdonosok erről a listáról választhatnának, de az értékbecslés költségét saját maguknak kellene állniuk. Ezzel a megoldással az Alkotmánybíróság korábbi aggályát küszöbölnék ki.
A tervek szerint a nyugdíjasokat nem köteleznék az ingatlanadó megfizetésére, azt "feljegyeznék", és az örököst terhelné. Az állami intézmények, egyházak teljes egészében mentesülnének e teher alól.
Az ingatlanadó bevezetésénél figyelembe veszik azt is, hogy korábban a luxusadó fizetése alól a nagyértékű ingatlan tulajdonosai számára kiskapu lehetett volna a társasházzá alakítás, hiszen a lakások ezzel már az értékhatár alatt maradtak volna. A mostani javaslat a 10 és 30 millió forint közötti ingatlanoknál is jelentős állami bevétellel számol, vagyis ez a megoldás nem lesz járható út.
Az MTI úgy tudja, a tervek szerint a személyi jövedelemadó alsó sávhatára 5 millió forintra emelkedne és a mostani 18 százalék helyett 17 lenne az alsó kulcsa. A felső kulcs 36-ról 32 százalékra csökkenne. A 2010-es adócsomag tartalmazza azt is, hogy a jelenlegi 25-ről 30 százalékra nőne az EVA-kulcs.
A távirati iroda értesülései szerint az MSZP-frakcióval a részleteket kedden ismerteti Bajnai Gordon miniszterelnök és Oszkó Péter pénzügyminiszter. A törvénymódosítás 20-án kerülhet a kormány elé, és június első hetében tárgyalhatnák a parlamenti bizottságok.
Elkészültek a kormány 2010-es adótervei
Alighogy elfogadta a parlament az adótörvények módosítását, nyilvánosságra hozták a kormány 2010-es adójavaslatait. Ezek tartalmazzák többek közt az értékalapú ingatlanadó bevezetésének módját, az szja alsó sávhatárának 5 millió forintra emelését és az EVA-kulcs ötszázalékos növekedését.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.